Júdáspénznek nevezte Lázár János azt a megbízatási szerződést, amelyet a Gyurcsány Ferenc felesége által összefogott nemzetközi konzorcium kapott az Európai Bizottságtól. Ebből a tömör megállapításból érdekes dolgok következnek. Lázár szerint tehát Gyurcsány Ferenc áruló volt, amikor együttműködött az Európai Unióval, kijárt a tanácsülésekre, egyeztetett uniós kollégáival. Mivel az eredeti júdáspénzt Krisztus gyilkosai fizették ki, a hasonlatból az is következik, hogy az Európai Bizottság a kancellária miniszter szerint Magyarország ellensége, amelynek legfőbb célja hazánk tönkretétele, amiért még a pénzt sem sajnálja a vele együttműködő, áruló magyaroktól. Ehhez képest igencsak abszurd, hogy Lázár János és a főnöke is kijárnak Brüsszelbe, tárgyalgatnak a szerintük júdáspénzt osztogató ellenséggel, sőt, hatalmas apparátust is fenntartanak a belga fővárosban az EU-val való napi kapcsolattartás céljával.
Ha Lázár János színvonalán állnánk, megkérdezhetnénk, hogy ők is a júdáspénzre ácsingózva teszik ezt?
Az úgynevezett Altus-ügy fideszes kirobbantása olyan szánalmas történet, amelyet a magyar belpolitikai aréna iszapbirkózóinak körén kívül nem is igen lehet megérteni. Ahogy arról minden médium beszámolt, tizenegy ország körülbelül negyven szakértője állt össze az uniós fejlesztések tervezési dokumentumainak értékelésére. A szakértők tizenegy országból - köztük Franciaországból, Németországból, Svédországból és Lengyelországból - álltak össze. Ezért Lázár János vádaskodása azt is jelzi, hogy szerinte ilyen sok országra terjed ki a „magyarellenes összeesküvés”.
Az Altus-csoport nyílt uniós tenderen nyerte el a megbízatást. Ha Lázár szerint ez a döntés „júdáspénz” volt, akkor azt állítja nyilvánosan, hogy az ilyen tenderek nyerteseit az Európai Bizottság csalással, a megvesztegetés szándékával jelöli ki. Ezt azért valamivel bizonyítania is illene.
Lázár János mostani kirohanása azért is sajátos, mert az említett nemzetközi konzorcium megbízatása fél éve, 2014 óta él, azóta végzik ezt a munkát. A brüsszeli magyar kirendeltségeken, a Fidesz EP-delegációjában és más irodákban legalább kétszáz, jól fizetett, kormányközeli magyar buzgólkodik. Elég meglepő, hogy az elmúlt fél évben (és előtte, a tender eredményének kihirdetésekor) egyikük sem értesült az Altus megbízatásáról. Vagy ha igen, annyira „európai” lett már az agyműködésük, hogy semmi rosszat, vagy rendkívülit nem láttak benne. (Sztálin hasonló okokból tekintett árulónak minden szovjet kommunistát, aki néhány hónapot már Nyugat-Európában töltött.)
Brüsszelből nézvést azonban mégis az a legszánalmasabb, hogy a magyar kormány más magyarok feljelentésére, belpolitikai bosszúk rendezésére próbálja felhasználni az Európai Uniót. Azt gyakran látni, hogy egy kormány a színfalak mögött, esetleg más országokkal szövetkezve, nyomást gyakorol egy-egy politikusa, állampolgára uniós állásba, vagy megbízatáshoz segítésére. Ez sem szép dolog, de sajnos előfordul. Más országok esetében azonban soha, semmikor nem tapasztaltam, hogy egy kormány saját állampolgárai ellen nyilvánosan lobbizni, vádaskodni, ártani járna Brüsszelbe. Ez olyan hungarikum, amely sajnos nemcsak az Orbán-rezsimre, hanem minden magyar emberre is szégyent hoz. Ennek semmi köze Gyurcsány Ferenc személyéhez. Gyurcsányról mindenkinek meg lehet a maga véleménye, nekem is megvan a magamé. De európai szemmel szánalmas és visszataszító egy tizenegy országból összeállt nemzetközi konzorcium ellen kormányzati össztüzet produkálni azért, mert magyar részről benne van a volt miniszterelnök felesége is. Különösen úgy, hogy a konzorcium már fél éve végzi azt a munkát, amelyről Lázár Jánost csak most tájékoztatták a „szakértői”.
A dolgot különösen abszurddá teszi, hogy az Orbán-kormány pont akkor robbantotta ki az Altus-ügyet. amikor az Európai Bizottság engedélyezte Paks II. módosított fűtőanyag-szállítási egyezményét. Ez a döntés kétségkívül győzelem a magyar kormánynak, és több ezerszer jelentősebb tétel, mint az Altus-féle konzorcium megbízatása. Nehéz megérteni, hogy Lázár János miért terelte el szántszándékkal a figyelmet erről a brüsszeli döntésről az Altus-ügy kirobbantásával. További árnyakat lát a paksi bővítés felett, ezért még a részsiker esetén is hallgatna a beruházásról? Vagy a Gyurcsány elleni gyűlölet felírja a kormány józan érdekeit is?
Annyit azért a demokratikus ellenzéknek is érdemes levonnia a történtekből, hogy az Európai Unió nem alkalmas fórum a belpolitikai viták lefolytatására. Az Orbán-rezsimet Magyarországon, a magyar népnek kell leváltania. Az Európai Bizottság kötelezheti Magyarországot a legkülönbözőbb uniós jogszabályok betartására, de nem tilthatja meg expressis verbis egy atomerőmű bővítését. Az „EU majd betiltja” és „tiltsa be az EU” jellegű politizálás azt sugallja, mintha Brüsszel egy felettes, idegen hatalom lenne, amely a magyar nép helyett dönthet a sorsunkról. Százszorosan is megértem a jogaiban korlátozott magyar ellenzék elkeseredését. De nagy szeretettel és óvatosan mégis azt szeretném javasolni nekik: ne Brüsszelben, hanem otthon próbálják meg legyőzni a Fidesz-rezsimet.
