Vit Jedlicka nevét múlt hét közepéig talán csak a legelvakultabb oroszpártiak ismerhették. A fiatalember ugyanis egy Moszkva-barát weblapot tart fenn, amelyen lelkesen támogatja a német iszlámellenes mozgalom, a Pegida tüntetéseit, támadja Hillary Clintont és nácinak ábrázolja Petro Porosenko ukrán elnököt. A cseh fiatalember azonban nem érte be honlapjának szerkesztgetésével, a szenzációhajhász cikkek írásával, gondolt egy merészet, s valahol a szerb-horvát határszakasznál, a senkiföldjén, létrehozott egy államot Liberland néven. A hét négyzetkilométeres, Magyarországtól 20 kilométerre található területen valóságos Kánaánt ígért, ahol „a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket” – mondta az államalapító. Liberlandnak már saját zászlaja és címere is van.
Ilyen furcsa enklávék az Európai Unión belül is léteznek. Előfordul, hogy egyes politikusok a földi paradicsomot ígérik a választóknak, de hamar kiderül: ez csak hitegetés, egy ördögi terv része, a hatalom megszerzésének eszköze volt. Az EU-ban is voltak-vannak olyan országok, ahol fittyet hánynak a közösségi politikára, az alapszabályokra, az előírásokra, mert a hatalmon lévők azt mondják: „az állam én vagyok!”
Még rosszabb, ha ellenségképet is kreálnak, egy démont hibáztatnak az ország gondjaiért, aki „el akar nyomni bennünket”, de „mi nem hagyjuk magunkat!” Ismerősen csengenek ezek a jelszavak. Mostanság Görögországból hallhatunk hasonló, forradalmi hevülettel megfogalmazott, az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak, az IMF-nek címzett szólamokat. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök és hűséges fegyverhordozója, Janisz Varufakisz pénzügyminiszter naponta mondják el választóiknak: hiába a rajtuk lévő, a nemzetközi hitelezők felől érkező nyomás, ők nem fogadnak el újabb megszorításokat, nem sanyargatják az embereket.
A görögök mindig híresek voltak találékonyságukról. Az adók megkerülésének terén pedig kivételes kreativitásról tettek tanúbizonyságot. Ötleteknek most sincsenek híján, abból a szempontból biztosan nem, hogyan lehetne elkerülni a hitelek visszafizetését. Sokáig adósságelengedést emlegetett a januárban hatalomra került kormány. Amikor azonban Berlin már kifejezetten ingerülten mondott nemet a felvetésre, s úgy tűnt, a szócsata odáig fajul majd, hogy szépen kitessékelik Athént az euróövezetből, ismételten új felvetésekkel állt elő a görög kabinet. Új reformprogramot emlegetett, az adók szigorúbb behajtását, a korrupció elleni kemény küzdelmet helyezett kilátásba. A hitelezők, a németekkel az élen, azonban nem hittek nekik, s az eltelt évek tapasztalataiból kiindulva megállapíthatjuk: ez nem is csoda. Miért éppen Cipraszéknak sikerülne a lehetetlen, a görögök adózási szokásainak megváltoztatása? Na és mi a biztosíték arra, hogy a feketegazdasággal szembeni fellépés ezúttal sokkal hatékonyabb lesz, s eurómilliárdokat hoz majd a konyhára? Nyilván semmi.
A görög kormány mondhatni tökélyre fejlesztette a kettős beszéd stratégiáját. Ha elhangzik egy brüsszeli bírálat, Cipraszék hevesen bólogatnak: igen, mi is reformokat akarunk, s már készen is vagyunk a listával, már csak át kell néznünk a reformprogramot, s küldjük is el Brüsszelbe. Otthon viszont azt mondják, nem engedünk a megszorítások politikájának, Berlin diktátumának, és így tovább.
Ez a stratégia egyelőre működik. Már ha nem azt tekintjük a működőképesség alapjának, mennyire sikeres gazdaságilag egy ország, hanem azt, hogy mekkora népszerűségnek örvend a kabinet. Alekszisz Ciprasz kormányának támogatottsága még mindig hetven százalék körüli. Ez bizonyos fokig érthető, mert az embereknek elegük lett a megszorításokból, a rohamos életszínvonal-csökkenésből, sokan még mindig hajlamosak illúziókba ringatni magukat, s elhinni azt, hogy a válságból ki lehet evickélni unortodox módszerekkel, a megszorítások elkerülésével.
Cipraszék valószínűleg arra számítanak, hogy a fenyegetőzések ellenére az EU nem engedi el a kezüket, s nem hagyják kiesni őket az euróövezetből. Úgy vélik, megtehetik azt, hogy a végletekig feszítik a húrt, mert az utolsó pillanatban úgyis megkönyörülnek rajtuk ugyanúgy, mint februárban, amikor az Eurogroup lényegében egy fércmunkára mondta azt, hogy rendben, ideiglenesen elfogadjuk. Az akkori egyezség azonban egy olyan kitételt is tartalmazott, amely szerint az euróövezet április végi üléséig el kell fogadnia a görög reformprogramot. Tehát már ezen a héten döntésnek kellene születnie. Erre azonban nincs esély. A javasolt görög intézkedések ugyanis továbbra is messze vannak attól, amit a hitelezők elfogadhatónak tartanak.
Az élet azonban megy tovább, mintha mi sem történt volna. Kérdés azonban, meddig. A következő hetekben az athéni kormányzatnak majdnem egymilliárd eurónyi hitelt kellene visszafizetnie, így az ország lassan, de biztosan kezd kifogyni a pénzből. A hazárdjátéknak mihamarabb véget kellene vetni.
Vit Jedlicka nevéhez hasonlóan néhány hónapja még Alekszisz Cipraszról sem hallottak sokan a világon. Reméljük, nem úgy vonul be a történelembe, mint aki inkább a populizmust, az azt eredményező államcsődöt, a szavazatok maximalizálását választotta a kompromisszum, az ország megmentése helyett.
