Zöldzóna;Miskolc;hiúz;álletkert;kifutó;

Fotó: Miskolci Állatlkert/Facebook

- Kifutó farkasoknak és hiúzoknak a miskolci állatkertben

Kifutó épül a farkasoknak és a hiúzoknak a miskolci állatkertben egy magyar-szlovák együttműködési program keretében. A hozzávetőleg 51 millió forintos projekt a park gyűjteményi vezetője, Veress Tamás szerint az eddigi legjelentősebb az állatkertben.

A kifutókomplexum építéséről szakmai konferencián számoltak be a miskolci Városháza dísztermében csütörtökön. A fejlesztés révén olyan kifutókomplexumot építenek, amelyben elkülönítő, gondozói előkészítő helyiség, gondozói folyosó, alvótér is lesz az állatoknak, valamint látogatótér vizesblokkal. 

Miskolc alpolgármestere elmondta, hogy a határokon átívelő európai uniós program nemrég indult, az együttműködést havonta megrendezett szakmai találkozók kísérik, és ennek keretében rendezték meg a konferenciát is. Pfliegler Péter hangsúlyozta, Miskolc számára nagyon fontos az együttműködés Kassával. Nem ez az első közös program, amelyben a két város együtt vesz részt: korábban ökológiai és borászati projektet is megvalósítottak. Az évszázados kapcsolat tehát folytatódik a testvérvárosok között, most az állatkertek közötti együttműködéssel – fűzte hozzá az alpolgármester. A mostani együttműködés részeként a borsodi megyeszékhelyen két védett állatfaj kap kiemelt figyelmet, a farkas és a hiúz.

Szabó Ádám farkaskutató, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa arról számolt be, hogy mindösszesen tíz példány él ma Magyarországon vadon farkasokból. A faj egész Európában védett. A miskolci állatkertben viszont több farkas és hiúz is él.

A kijevi rendőrség újabb információk alapján nagy erőkkel kezdte keresni a csütörtökön az ukrán fővárosban lelőtt Olesz Buzina ismert újságíró, író gyilkosait.