A magyarhoz hasonló nyugdíjrendszerek hosszú távon mindig válságban vannak azokban az országokban, ahol tartósan kevés gyerek születik, az oktatási rendszer színvonala romlik és nagy az elvándorlás. A felosztó-kirovó rendszer legnagyobb kockázata, hogy azt tudják kifizetni az idős embereknek májusban, ami előző hónapban befolyt a kasszába az aktív dolgozók járulékaiból. Tehát, ha nem kezdjük el a felkészülést, akkor húsz év múlva a kisebb nemzedék befizetései nem lesznek elegendőek a nyugdíjasok eltartására. Gál Róbert Iván, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint akkor ismét romolhatnak a nyugdíjazás feltételei, ahogyan ez az utóbbi években már többször megtörtént.
Az infláció 2013-as és 2014-es elképesztő kormányzati alultervezése miatt az ehhez kötött éves nyugdíjemeléssel az idős emberek tavaly és tavalyelőtt visszakapták a 2009-ben elvett 13. havi nyugdíj felét. A legtöbb korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőség megszüntetése helyett viszont belépett a nők idő előtti nyugdíjba vonulása. A bevételek csökkenésével szemben ugyanakkor az állam nem fog tudni pluszforrásokat bevinni a rendszerbe, így a csökkenő nyugdíjak az akkori idős emberek tömeges elszegényedéséhez vezethetnek.
Csak néhány kényelmes évet nyernek azok a nők, akik tömegesen kérték idő előtti nyugdíjazásukat, ha összegyűlt a 40 év szolgálati idejük. Így értékeli a demográfus azt a Magyar Nemzetben a hét elején nyilvánosságra hozott adatsort, amely szerint 2011 óta 133 299 nő élt ezzel a lehetőséggel, az összes nyugdíjazott asszony több mint 70 százaléka ebből a körből került ki. Mivel a nyugdíjuk a következő években már csak az infláció arányában emelkedik, a reálbérek pedig ennél gyorsabban nőnek, relatív helyzetük folyamatosan romlik, csúsznak bele az elszegényedésbe. Ez az ellátási forma ugyanakkor nagyon sokba kerül az államnak, hiszen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára két hete egy írásbeli kérdésre válaszolva az Országgyűlésben azt mondta, idén már 185 milliárd forintot terveztek a 40 éves jogosultsági idővel rendelkező nők nyugdíjának kifizetésére.
Jönnek a Ratkósok
A nyugdíjazási statisztikákban már egyértelműen látszik a korhatár megemelésének és a kedvezményes lehetőségek megszüntetésének a hatása. Mindenki jól jár vele, ha csökken az ellátotti körbe való beáramlás – érvel a szakértő, amikor az adatsort elemzi. Tavaly a három évvel korábbinál egyharmaddal kevesebben mentek nyugdíjba Magyarországon, különösen a férfiak száma csökkent drasztikusan, hisz nekik minden kiskapu megszűnt az idő előtti nyugdíjazásra. 2014-ben kevesebb, mint 15 ezer férfi kezdhette meg az öregségi nyugdíjat. Az adatokból az is kiderül, hogy a rendszerbe belépők számának csökkenése egyben az összes ellátott létszámában is visszaesést hozott, hiszen míg 2010-ben 2,082 millió öregségi nyugdíjas volt az országban, addig idén januárban kétmillió alá esett a szám, 1,995 millióan kapták az ellátást ezen a címen.
Gál Róbert Iván szerint azonban a most éppen csökkenő adatokból nem lehet arra következtetni, hogy hosszú távon rendeződik a nyugdíjkassza helyzete. Egyrészt az újonnan belépők átlagos nyugdíja meglehetősen magas, másrészt az következő négy-öt évben nyugdíjba megy a népes Ratkó-generáció. Ők azok, akiknek többnyire alig vannak tartalékaik, és nem áll mögöttük elégséges járulékfizető kapacitás. A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerbe nem léphettek be, aktív, járulékfizető gyerekeik pedig nincsenek elegendő létszámban.
A sok százezres tömeg időskori ellátását persze nem most kell megtervezni, hiszen minden beavatkozás a nyugdíjrendszerbe legkorábban tizenöt év múlva érezteti komolyan a hatását – hangsúlyozza a szakértő. A 70-es években az akkori döntéshozók tettek is lépéseket a gyermekvállalás erősítésére, hogy a Ratkó-gyerekek nyugdíjának fedezetét is nagyobb létszámú generáció járulékai teremtsék majd elő, de a gyermekvállalás vagy éppen a lakásvásárlás kedvezményei nem voltak elegendőek, hogy tartósan megfordítsák a gyerekszám folyamatos csökkenését. Magyarországon 1995 és 2010 között volt egy demográfiai ablak – értékeli a történteket a kutató, amikor a Ratkó-nemzedék még aktív járulékfizető volt, gyermekeik pedig már aktív korban voltak, vagyis nem volt kiemelkedően nagy generáció az eltartottak között. Történelmi léptékkel nézve drámaian elszúrta az ország, hogy ebben a periódusban nem tett semmit a nettó tőkefelhalmozás érdekében, hanem eladósodott.
A demográfiai deficit komoly feszültségforrás lesz a következő évtizedekben a magyar nyugdíjrendszerben. A Népességtudományi Kutatóintézet vezető munkatársa lapunknak azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerre rá kellene építeni egy tőkefelhalmozó komponenst, hogy a mostani középkorúak elkerüljék a nyomor csapdáját nyugdíjas éveikben. Gál Róbert Iván úgy látja, hogy a mostani harmincas, negyvenes nemzedéknek sokkal kevesebb a gyereke, ami nemcsak azt jelenti, hogy kevesebb járulékfizető pénze kerül a nyugdíjalapba idős korukban, hanem azt is, hogy azt a pénzt, amit ma nem gyereknevelésre költenek, okosan előre tervezve már fel kellene halmozniuk valamilyen formában, így tartalékolva a nyugdíjas évekre.
Az állam egyelőre nem akar részt venni egy ilyen kiegészítő rendszer kiépítésében, az pedig, hogy a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert adósságból finanszírozták, majd a felhalmozott tőkét ennek az adósságnak a kifizetésére használták fel, jó időre taccsra tette a munkavállalók bizalmát a hasonló felhalmozó rendszerek iránt. Szakértőnk szerint ma nincs komolyan tervezett előre gondoskodás, a megtakarítások szabályozatlanok és esetlegesek, az állam pedig kivonult erről a területről. Gál Róbert Iván azért abban bízik, hogy az előttünk álló két évtizedben ez a tendencia megfordul és felépül egy háttérvagyon, hiszen a devizahitesek kikerülnek a csapdahelyzetből, a mostani középkorúakban pedig már tudatosodik az öngondoskodás szükségessége. Ha visszatérne a bizalom a pénzügyi szektor iránt, és a napi politika sem akarna olyan „marhaságokkal” szavazókat szerezni, mint korábban a 13. havi nyugdíj bevezetése vagy most a nők idő előtti nyugdíjlehetősége, akkor kiépülhetne egy ilyen háttér – véli a kutató. Egységes szabályozás nélkül azonban az emberek nem egyformán akarnak vagy tudnak majd félretenni és ez a mostaninál nagyobb szóródást eredményez a 2030-as évek végétől az idős emberek anyagi viszonyaiban, amire ma senki nincs felkészítve.
Aki elmegy, nem fizet
Az imént említett generációs hiányt növeli az is, hogy a kivándorlók nem itthon fizetik a járulékaikat és ez az összeg már most hiányzik a nyugdíjkasszából. A Népesedési Kerekasztal bő egy hónappal ezelőtt éppen ezekre a statisztikákra hivatkozva sürgetett nyugdíjreformot. Állásfoglalásuk szerint a társadalombiztosításnak az eddigieknél jobban kellene jutalmaznia a gyermekvállalást, a nyugdíjrendszert pedig a valós hozzájárulásokra építve kellene újragondolni.
Gál Róbert Iván utal rá, hogy az egész Európát feszítő problémára mindenhol keresik a megoldást, hiszen a Kelet-Közép-Európai országok felnevelik a munkavállalókat, majd azok tömegesen megindulnak a nyugati államokba, ami jelentős kiesést eredményez a járulékokban és a szociális hozzájárulásban. Hiányzik az a legalább 350 ezer, az átlagos munkavállalónál fiatalabb és magasabban képzett ember, aki már elment, és a jelek szerint nem is akar hazajönni. Mind a befogadó, mind az anyaországok azt várnák ettől a tömegtől, hogy nekik fizessenek adót és járulékot, bár ma nálunk csak a felnevelési költség jelentkezik. Nemzetközi konferenciákon azonban egyre többször kerül elő, hogy a felnevelő országok is részesedjenek a befogadó országokban szerzett jövedelemből, egyfajta hozzájárulásként a korábbi befektetésért. A kutató rámutat, hogy ezt az uniós fórumokon a mi térségünk kormányainak kell kezdeményezniük, hogy hivatalos párbeszéd kezdődhessen a kérdésről.
Svájc vagy Jemen
Nemzetközi összehasonlításban Magyarország a 43. helyen áll a nyugdíjrendszerek működőképességét értékelő rangsorban, ahol persze Svájc, Dánia, Ausztria és Svédország vezeti a listát. A KSH kutatóintézetének vezető munkatársa ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy ahol nem volt háború ott kiépülhetett a magas szintű ellátórendszer, de nem szabad elfelejteni, hogy száz évvel ezelőtt a mai gazdag országok is szegények voltak, idősnek lenni pedig mindenütt egyenértékű volt a kiszolgáltatottsággal.
A nagy kérdés, hogy milyen utat választanak a kormányaink, mert az biztos, hogy ha nem készülnek fel előre, a húsz év múlva nyugdíjba menők megpróbálják majd kierőszakolni a tisztességes nyugdíjukat, vagyis „kirabolják” az akkori aktív korosztályokat. Ezért nem holnap, hanem még ma kell hozzálátni a felhalmozáshoz és az emberi tőkébe való befektetéshez, különben eljuthatunk oda, hogy már Jemenhez akarunk majd felzárkózni és nem Szlovákiához. Az oktatás és a felnőttképzés fejlesztése létfontosságú, mert az elavult szaktudású idősebb korosztályok nem találnak munkát vagy csak alacsony bérért tudnak elhelyezkedni, ami tovább csökkentheti a nyugdíjkassza bevételeit.
Mindent összevetve Gál Róbert Iván úgy látja, hogy egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer sokat beharangozott összeomlása azt jelenti, hogy a mostani fiataloknak lesz ugyan valamekkora nyugdíjuk, csak az kicsi lesz és a mainál sokkal többet kell majd dolgozni érte. Ha a közgondolkodás nem tud kimászni a „nyugdíjpénztárak eltőzsdézték az emberek pénzét” kontra „a kormány ellopta a pénztártagok vagyonát” színvonalú, egyébként mindkét oldalon tévedésekre épülő diskurzusból, akkor persze nehezen hiszik majd el az emberek, hogy érdemes és lehetséges megtakarítaniuk. Márpedig az, hogy mi lesz a nyugdíjrendszerrel, alapvetően határozza meg a jövőnket.
