Hirdetések;Dortmund;Bild Zeitung;Jürgen Klopp;

Klopp a szezon végén távozik FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHRISTOF KOEPSEL

- Klopp elhagyja a Dortmundot

A Borussia Dortmund villámsebességgel véget ért sajtótájékoztatóján megerősítette a Bild Zeitung azon értesülését, amely szerint Jürgen Klopp szerződésének felbontását kérte, s nyáron elhagyja a klubot.

Bár már korábban is napvilágot láttak értesülések arról, hogy a tréner nem tölti ki 2018-ig szóló kontraktusát, a hír derült égből villámcsapásként érte a fociszerető közvéleményt, hiszen a 2008 óta a klub alkalmazásában álló tréner, akivel a sárga-feketék kétszer bajnokságot, egyszer kupát, háromszor szuperkupát nyertek, 2013-ban pedig másodikok lettek a Bajnokok Ligájában, több volt egyszerű edzőnél, szinte összenőtt a csapattal.

A Bild szerint nemcsak a Dortmund gyenge idei szereplésére, hanem személyes okokra is visszavezethető Klopp döntése. A játékosok már nem hallgatnak rá úgy, mint régen, nézetkülönbségek merültek fel közte és Sebastian Kehl csapatkapitány között, s a klubelnök Hans-Joachim Watzkéval és Michael Zorc sportmenedzserrel is megromlott a viszonya. Kloppot a Mainz korábbi trénere, Thomas Tuchel válthatja a kispadon. Klopp a klub történetének legsikeresebb edzője: 2011-ben és 2012-ben az év legjobb német trénerének választották.

A magyar férfi jégkorong-válogatottra vasárnaptól kemény erőpróba vár Krakkóban a divízió I/A világbajnokságon, hiszen egy hét alatt öt kemény mérkőzést kell megvívniuk. Rich Chernomaz ma este véglegesíti keretét, amelyhez csatlakozhat Vas Márton és János is, majd – még utóbbi nélkül – holnap reggel indul útnak a lengyel városba a csapat.