Az ünnepség után unokaöccsével, Kovács Péterrel és feleségével, Kovalovszky Mártával valamelyik eszpresszóban üldögéltünk. A művészettörténész házaspár Székesfehérváron egyre-másra rendezett kiállításokat, az ország minden részéből utaztak érdeklődők, hogy lássák például Csontváry képeit.
Pilinszkyvel volt szerencsém együtt dolgozni az Új Embernél. Már akkor élő legenda, az egyik legnagyobb élő lírikus volt, én a kiadóhivatal legeslegutolsó anyagmozgatója, de mindig lekötelezően, kedvesen beszélgetett velem, jóllehet érezni lehetett, hogy valahol az adott valóság fölött lebeg. Akkor mondtam először Kovács Péternek, írja meg emlékeit. Fejét rázta, még túl közeliek. Aztán levelekkel bombáztam, s végül nekiveselkedett. Most megírta, hogyan telt az élet „Pilinszky közelében”. (Ez a Vigilia kiadásában megjelent könyv címe.)
Pilinszky egész életében riadtan szemlélte a valóságot. Ám ott volt mögötte a biztonságos háttér, a család. Unokaöccse emlékezéseiből egyértelművé válik, hogy ez a kis közösség volt a szerető otthon, itt talált rá azokra a bensőséges érzésekre, amelyek hiányát nála érzékletesebben kevés író fejezte ki. Ha belemélyedünk lírájába, mindig érzünk valami tiszta gyermeki rácsodálkozást. Ezt az érzést hozta magával a családból, s őrizte a sikerek közben is. Kovács Péter a család történetébe szövi bele sajátját is, a háttérből azonban mindig felvillan a költő arca, csodálkozó mosolyával.
A címlapképen négyen üldögélnek Balatonfüreden, Lipták Gábor kertjében. A költő, Szigeti Endre, a tiszta szívű újságíró, Kovalovszky Márta és Kovács Péter. Nem csodálnám, ha Pilinszky szárnyra kapott és elvitorlázott volna az égi magasok felé.
