Börtönbüntetését azért kapta, mert a restitúciós bizottság tagjaként a vád szerint hozzájárult a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jogtalan visszaszolgáltatásához a református egyház számára. A bizottság egy hatályos jogszabályt alkalmazott, az épületet 1948-ban a református egyháztól vették el és államosították. A jogszabály kezdeményezőjét, Eckstein Kovács Péter akkori kisebbségügyi minisztert nem találta vétkesnek az ügyészség, miután a volt miniszter önmaga ellen kért kivizsgálást.
A Mikó-ügyben hozott ítéletet az erdélyi magyar kisebbségi közösség a szerzett jogok visszavételére irányuló lépésként értelmezi, ezért szolidáris az elítélt politikussal. Az is megfogalmazódott, hogy a román állam az igazságügyi rendszert, a korrupcióellenes ügyészséget eszközként használja fel arra, hogy megakassza a restitúciós folyamatot, újból államosítson már visszaszolgáltatott kisebbségi közösségi ingatlanokat.
Markó Attila azonban nem emiatt menekült Budapestre, hanem azért, mert ezen ítélet után újabb váddal szembesült. Azzal vádolták meg, hogy a restitúciós bizottság tagjaként a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. A fővádlott Alina Bica, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyésze volt, az ügy Bica-ügyként lett ismert. Ezt a vádat ejtették, miután kiderült, hogy Markó nem is volt jelen azon az ülésen, amelyen az állítólagos bűncselekmény történt. Ezt a vádat nem is ejtették hivatalosan, egyszerűen átminősítették egy másik, az úgynevezett Georgescu-üggyé; bár az új vád azonos a korábbival, felértékelt telkek után kifizetett kártérítés. (Tudni kell, a felértékeléseket nem a restitúciós, hanem egy külön bizottság végzi.)
Az ügyészség kérte a politikus előzetes letartóztatásba helyezését, mert az utóbbi időben minden gyanúsított esetében élnek az előzetes letartóztatás jogával, így Romániában mindennapossá vált a televíziók élő adásában közvetített bilincsparádé. Ekkor jött Budapestre Markó Attila, állítva, hogy egy ilyen képtelen váddal, egy többéves meghurcoltatással már nincs ereje harcolni.
Romániában parancsra gyártják a korrupciós dossziékat
A román képviselőház kedden megkapta Markó Attila RMDSZ parlamenti képviselő írásos lemondását, ezzel parlamenti mentelmi joga is megszűnik. A Budapesten tartózkodó erdélyi magyar politikus ellen akár nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhat a román Korrupcióellenes Ügyészség. A magyar kormány védelmet ígért számára. Markó Attilát kérdeztük.
- A Kossuth Rádióban azt nyilatkozta múlt héten, hogy a magyar állam nem engedi el a kezét. Ez azt is jelenti, hogy nem adják ki, ha nemzetközi elfogatóparancs születik Ön ellen?
- Ez alapvetően azt jelenti, hogy a magyar állam megvéd az igazságtalanságokkal szemben. Nem tudok a magyar állam nevében beszélni, így nem tudom, hogy ez jelenti-e azt is, hogy nem ad ki, de azt igen, hogy minden jogi és más jellegű segítséget megad az igazság és a törvényesség helyreállításához. Ugyanakkor Magyarország nem nézheti - és nem is nézi - tétlenül, hogy magyar embereket a magyar egyházi javak visszaadása miatt meghurcolnak, hogy Romániában visszaállamosítanak.
- Marad így lehetősége arra, hogy mindkét ügyben bizonyítsa ártatlanságát? A Mikó-ügy miatt nem fordult Strasbourghoz?
- Valamilyen formában be fogom bizonyítani az ártatlanságomat. Ebben biztos vagyok, mert tudom, mit tettem és mit nem. Ezért mondtam azt, hogy bár az én szememben és az én esetemet illetően a román igazságszolgáltatás már a Mikó-üggyel is megbukott, léteznie kell olyan normális igazságszolgáltatásnak a világon, amely az első pillantásra is meglátja ártatlanságot. Sőt, véleményem szerint a románon kívül bármelyik meglátná, hogy a Mikó az egyház tulajdona és törvényesen került vissza, ahogy azt is, hogy egy bizottsági tagság önmagában nem lehet bűncselekmény. Másképp fogalmazva, hajlandó lennék bármely jogállami igazságszolgáltatás elé állni emelt fővel – de a román nem az. A Mikó-ügyben a strasbourgi kereset előkészületben van, a határidő lejárta előtt (ez a jogerős ítélettől számítva hat hónap) be fogjuk adni. Komoly szakemberek dolgoznak rajta, akikben mind az egyház mind pedig magam megbízunk.
- A korrupciós ügyként kezelt Mikó esetét a magyar közösség elleni támadásként, a restitúció leállításának szándékaként értelmezi a magyar közösség. Ön szerint is a restitúciónak szólt az ítélet, vagy inkább csak arról van szó, hogy a DNA (a román Korrupcióellenes Ügyészség) politikai elfogulatlansága bizonyítékaként minden pártból, így az RMDSZ-ből is fel akar mutatni fejeket, nagyvadakat, és Nagy Zsolt nem volt ehhez elég?
- Nem kívánok az ügyészek fejével gondolkozni. Ez is egy olyan forgatókönyv, amit soha nem lehet bizonyítékokkal alátámasztani, de ki sem lehet zárni. Ahogy nem lehet kizárni azt sem, hogy talán zavarja őket a hangos szavam, az a tény, hogy minden lehetséges követ megmozgatok az igazság bebizonyításáért és a visszaélések, ügyészi-bírói összefonódások megszüntetéséért. A politikai eszközök ebben már nem tudnak áttörést elérni. De vajon megkérdezi-e a jogász szakma, hogy normális-e, ha egy országban közös főnöke van az ügyésznek és a bírónak, és ez által a harmadik szereplő kiszolgáltatottá válik? Kérdezi-e a szakma, hogy miképpen képes egy ügyész előzetes letartóztatást kérni úgy, hogy közben az orra előtt van a bizonyíték az ártatlanságról (Bica-ügy, hiányzás a bizottsági ülésről). Kérdezi-e a szakma, hogy ha önmagában a bizottsági tagság bűncselekmény, akkor az ügyészi-bírói visszaélésekkel szemben miért nincs jogorvoslat, miért nem lehet felelősségre vonni őket? És megannyi kérdés áll megválaszolatlanul, ami a rendszer hibáit, a jogállam, az emberi jogok megsértését tárnák fel. Tévedés ne essék: vitathatatlan a korrupcióellenes küzdelem jogossága, a széleskörű takarítási szándék. A korruptak ellen vádat kell emelni, el kell őket ítélni. De aki nem az, és ezt a rendszer maga is tudja, annak békét kell hagyni. Lehet, hogy a kiabálásommal kényelmetlen vagyok, de ez a kényelmetlenség maga az igazság.
- Véleménye szerint hogyan jutott idáig az úgynevezett korrupcióellenes harc? Hogyan történhetett meg, hogy boszorkányüldözéssé vált az igazságszolgáltatás, hogy az igazság szolgáltatása nevében ma törvénytelenségek sorozata történik?
- Az elmúlt években kialakult az a gyakorlat, hogy ha bármikor bárki kifejtette véleményét, hogy gondok vannak az igazságszolgáltatásban, az ügyészi eljárásban, akkor azt a közvélemény a legszigorúbb módon elhallgattatta. Mert, hogy is merészel valaki szót emelni a szent igazságszolgáltatással szemben? Biztos a korruptokat védi. De nem lehet tabutéma a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás sem. Mindkettő része az állam működésének, egyik ráadásul alkotmányos hatalmi ág is. Ezekben a kérdésekben igenis lehet, igenis kell legyen véleménye politikusnak, jogásznak egyaránt. És minden korláttól mentesen. Mert abban látszik meg a jogállam hiánya, amikor valaki kifejti politikai véleményét egy ügyről, vagy netán egy bírósági döntésről, és másnap vagy terrorista lesz, vagy eljárás indul ellene az igazságszolgáltatás befolyásolásának, vagy függetlensége megsértésének vádjával. Hogy miért vannak ezek a törvénytelenségek? Egyik feltételezésem az volt, hogy az igazságszolgáltatás szakmailag gyenge, ezért hibázik. Amikor az alapfokú ítélet megszületett a Mikó-ügyben, még fel is merült, hogy a bíró vajon ennyire nem ismeri az ügyet? Az is szakmaiatlanságra vallhatna, hogy az ügyész "nem veszi észre":, nem vettem részt azon az ülésen. De ha ennyire silány szakértelemmel rendelkezik a rendszer, akkor miért nem korrigálta a Mikó-ügyet a fellebbezés, miért olyan átlátszóan gyanús a jogerős ítélet? És miért nem ejtették soha a vádat a Bica-ügyben, ehelyett lazán "átminősítették" Georgescu-üggyé? Ezért sokkal inkább azt hiszem - bár ez is csupán egy bizonyítatlan forgatókönyv, de egyre több nyilvánvaló jel utal erre - hogy nem a szakmaiság hiányáról, hanem parancsra, utasításra történő ügyekről van itt szó, amelyekben a vád olyan KELL legyen, az ítélet is olyan KELL legyen. Aztán jön a statisztika, tapsvihar, virágeső, dicséret. Még akkor is jogállami, jogbiztonsági probléma ez, ha 100 esetből 99-ben a rendszer valóban korruptokat kaszál el. Nem is beszélve arról, hogy az igazságszolgáltatás eszközzé vált arra, hogy államosítson, megállítsa a restitúciót és a kárpótlást.
- Lát lehetőséget a normalizálódásra?
- Ebben a pillanatban nem. És mivel érthető a szubjektivitásom, ezért azt mondanám: addig nem, amíg a dossziékat, az ügyeket "parancsra gyártják" és nem a jog, nem a törvény a vezérfonal. Függetlenül attól, hogy korrupt-e az illető vagy nem. Ez utóbbi esetben ráadásul felelősséggel tartoznak a meghurcolásért. Ezért nem látok lehetőséget a normalizálódásra. De attól még remélhetem, hogy egyszer majd be fog következni.