Eco.com;elemzés;brit választások;

- Nem jósolnak stabil többséget egyik politikai erőnek sem

A május 7-én esedékes brit választásokra nem látszik olyan mandátumbecslés, amely szerint valamelyik politikai erő meg tudná szerezni az abszolút többséget. Erről a Nézőpont Intézet ügyvezetője beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Fodor Csaba szerint  teljesen kiszámíthatatlan a választások eredménye. Izgalmasak az országos kutatások, de mivel mind a két nagy pártnak megvannak a tradicionális bázisai, nem a kutatásokhoz fog idomulni a mandátumszám - tette hozzá. 

Mint mondta, az a kérdés, hogy marad-e a konzervatív és liberális-demokrata kormánykoalíció, vagy esetleg a Skót Nemzeti Párt - amely Skóciában meghatározó tényező - hajlandó lesz-e "közösködni" a Labourrel. Fodor Csaba szerint ez azért fontos, mert ebben az esetben már kormányzati tényező pozíciójából újra napirendre kerülhet a skót nemzeti függetlenség kérdése.

Mivel az utóbbi napokban egyes településeken újra fellángoltak a kelet-ukrajnai harcok, hétfőn Berlinben találkoztak a normandiai négyek külügyminiszterei a rendezés érdekében. A német és francia kezdeményezésű úgynevezett normandiai csoport, amelynek a két érintett országon kívül Németország és Franciaország tagja, a minszki békefolyamat elindítói és garantálói is egyben.