Eco.com;orosz-ukrán;Berlini csúcs;közös álláspont;

- Berlini csúcs: orosz-ukrán közös álláspont

Mivel az utóbbi napokban egyes településeken újra fellángoltak a kelet-ukrajnai harcok, hétfőn Berlinben találkoztak a normandiai négyek külügyminiszterei a rendezés érdekében. A német és francia kezdeményezésű úgynevezett normandiai csoport, amelynek a két érintett országon kívül Németország és Franciaország tagja, a minszki békefolyamat elindítói és garantálói is egyben.

Hétfőn éjszaka ért véget a német fővárosban a német, francia, ukrán és orosz külügyminiszterek találkozója. A normandiai négyek aggodalmukat fejezték ki a kelet-ukrajnai tűzszünet sorozatos megsértése miatt, felszólítva a szemben álló feleket, hogy azonnal állítsák le az újból fellángolt harcokat, és kezdjenek politikai párbeszédet. A harcok ugyanis kiújultak több, az Azov-tengerhez és Mariupolhoz közeli településen , az EBESZ megfigyelők szerint ezek során mindkét fél használt a minszki tűzszüneti megállapodásban tiltott, 100 kaliber fölötti fegyvereket, amelyeket már régen ki kellett volna vonniuk.

A Deutsche Welle beszámolója szerint a külügyminiszterek ugyanakkor sürgették az EBESZ megfigyelő misszió szerepének erősítését a nehézfegyverzet visszavonásának ellenőrzésében. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint a négy órás megbeszélés során adódtak nézeteltérések és feszültségek. „De mindenki tudja, hogy hosszú út vár ránk, mindent megteszünk a békefolyamat sikeréréért, mert a minszki megállapodásnak nincs alternatívája”, mondta a német diplomácia vezetője.
Az éjfél után zárult tárgyaláson Szergej Lavrov orosz és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterek megállapodtak a nehézfegyverzet kivonásának folytatásáról a konfliktusövezetből. Egyetértés született abban, hogy a 100 kalibernél kisebb fegyverzetet és minden tanktípust is vissza kell vonni a frontvonalról és az ütközőzónából a konfliktus rendezése érdekében. Ugyanakkor abban is egyetértés született, hogy mindkét fél támogatja az EBESZ-megfigyelők munkáját és létrehoznak munkacsoportokat a konfliktusövezet civil lakossága legsürgősebb, humanitárius gondjainak orvoslására.

A megállapodás sürgeti a helyhatósági választások megrendezését a Donbászban, a lázadók által uralt településeken, a fogolycsere folytatását és a háború sújtotta régió tragikus gazdasági helyzetének enyhítését kéri a felektől. Lavrov a találkozó után az orosz sajtónak azt nyilatkozta, hogy nincs egyetértés Kijev azon kérése kapcsán, hogy nemzetközi békefenntartók érkezzenek az övezetbe.

Ma Lübeckben a G7 csoport külügyminiszterei találkoznak. A tárgyalások napirendjén szerepel az ukrán válság is. Ezen a megbeszélésen Szergej Lavrov már nem vesz részt, mert Oroszországot kizárták a G8 csoportból.

Kedden kora reggelre helyreállt a vízszolgáltatás Zsámbékon és Herceghalmon, miután kijavították a hétfő este eltörött főnyomócsövet.