Nem vitás: Magyarország vasárnap megint témát kínált a nemzetközi sajtónak; miközben több tízezer ember vonul fel Budapest utcáin a vészkorszak és annak mai képviselői ellen tiltakozva, ugyanakkor a fővárostól mintegy kétszáz kilométerre a szavazók többsége egy szélsőséges párt jelöltjét juttatták be az országgyűlésbe. Egy olyan pártét, amelynek soraiban találhatók holokauszt tagadók, náci érzelműek, egyértelmű antiszemiták.
Vajon kinek a szégyene, hogy a demokratikus Magyarország történetében először egy szélsőjobbos egyéni sikert kell regisztrálni? Hogyan fordulhat elő, hogy a Jobbik, szépen lopakodva, időnként szebbre festett arcot mutatva, az ország egy térségében kormányzóképes erőként mutathatja meg magát? Tényleg ez lenne a jövő: a tiltakozó tömeg a kisebbség és az antiszemitizmust nem elítélő többség?
Nyilván nem lehetünk ennyire pesszimisták, nem hihetjük el, hogy az ország szavazóinak meghatározó része elfogadhatónak tartja az elfogadhatatlant. Nem hihetjük, hogy az itt élő emberek, a Jobbikra szavazók, nem tanultak történelmet, nem tudják, hogy ez a párt mit is képvisel valójában. Ha pedig nem hiszünk, mert nem hihetünk ennek a szörnyű forgatókönyvnek, akkor kell valami más magyarázatot találni. Olyat, amely azért reményt ad, hogy ez az út nem folytatódik, nem veszi birtokába az országot egy szélsőséges párt. És a magyarázatot nem lehet másutt megtalálni, mint a kormányzó pártnál. Hogy a tavalyi diadalmenet után, amikor a harmadik választás után el kellett volna kezdeni kormányozni, kiderült, hogy a Fidesz erre képtelen volt; inkább folytatta a felesleges harcot a baloldal ellen, ennek érdekében átcsúszva a Jobbik térfelére, helyenként xenofób hangokat hallatva, a második világháborús magyar felelősséget relativizálva. Eközben a kormányzat hibát hibára halmozva hergelte a polgárokat, és juttatta el a szavazókat a proteszt szavazás hangulatába. Vasárnap a Fidesz hatalmas pofont kapott Tapolcán, a baloldalt is visszaküldték a kezdőkörbe, a legnagyobb ütést azonban Magyarország kapta.
A korábban feltett kérdésen, hogy mindez kinek a felelőssége, mindenkinek el kell gondolkodnia.
De vajon tudunk-e még józanul gondolkodni?
