A feminizmus és a fogyatékosság ott ér össze Keveházi Kata, a Női Érdekérvényesítő Szövetség szakértője szerint, ahol a patriarchális társadalom rendelkezni akar nem csak a nők, hanem a fogyatékkal élők felett is. Ennek apropóján a rejtett egyenlőtlenségek és összefüggéseik bemutatása, a nemre érzékeny, felelős és nőarcú társadalompolitika kialakításának segítése volt a célja a Magyar Női Érdek és a Budapesti Szociális Forrásközpont napokban megtartott közös fórumának.
A Női Érdeknek, mint ernyőszervezetnek az a célja, hogy kiemelje a nőket a perifériáról, kötelességének érzi, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű nőkkel kiemelten foglalkozzon – nyitotta meg az eseményt Juhász Borbála, a szövetség elnöke. Juhász szerint „különbség van periféria és periféria között is”, hiszen az eleve „láthatatlan” nőket nem csak egyfelől érheti hátrány, beszélhetünk például roma nőkről, vagy fogyatékkal élő nőkről is, akiknek helyzete így több irányból lehetetlenülhet el.
Sándor Kata, aki a fórum első, hajléktalan nőkkel foglalkozó topikját vezette fel, a ’90-es években újságíróként foglalkozott a hajléktalanok helyzetével, majd néhány évvel ezelőtt már a Heti Betevő önkénteseként figyelt fel arra, hogy anno csak férfi hajléktalanokkal találkozott, míg manapság rengeteg a női hontalan. „11 ezer nő él Magyarországon hajléktalanként. Elképesztő, hiszen ez megfelel egy kisebb város lakosságának” – hangsúlyozta.
Azok az országok, amelyek komolyabb gazdasági háttérrel rendelkeznek, le tudják választani a lakásnélküliséget a hajléktalanságról, így jóval kevesebben kerülnek utcára, ha például elveszítik a munkájukat és képtelenek kifizetni a lakbérüket. Ez már Sajgál Róza, a Budapesti Szociális Forrásközpont szociológusának előadásából derült ki. Sajgál beszámolt arról a közös, hajléktalan nőkről szóló projektről, amibe a Forrásközpont a wolverhamptoni egyetemmel kezdett négy évvel ezelőtt. A nemzetközi kutatás első két évében még részt vettek svédek és spanyolok is, ám a második körből a két ország kiszállt, helyükre pedig Szlovénia lépett be új partnerként. Az országok közti különbségek mutatójaként Sajgál elmesélte, ahogyan malmői látogatása során a svédek közölték: 164 hajléktalanjuk van összesen, és mindegyiküket név szerint ismerik.
Egyéb hasonlóan szembetűnő különbségeket is feltárt a kutatás, például, hogy amíg Angliában abszolút egyenletes a kormegoszlás a hontalan nők között, addig nálunk ezen nők nagy része 50 év fölötti. A magyarázat összetett: a magyar nők azért nem kerülnek utcára fiatalon, mert annyira méltatlannak tartják, hogy inkább úgynevezett félprostitúciós megoldásokat választanak helyette. Legnagyobb félelmük azonban így is az, hogy amennyiben utcára kerülnek, elveszik tőlük a gyermeküket, így mindent megtesznek, hogy ez ne történhessen meg velük. Ennek a hozadéka az, hogy egyáltalán nem bíznak meg a szakemberekben és nem kérnek segítséget tőlük.
Az adatok is alátámasztják a fenti gondolatot, hogy a lakásnélküliség hajléktalanságtól való elválasztásának köszönhetően kevesebben kerülnek az utcára: a megkérdezett hontalan magyar nők negyven százaléka ugyanis azért kényszerül az utcán aludni, mert elvesztette otthonát. Elkeserítő adat, hogy nagy részüknek soha nem is volt olyan lakása, amely felett szabadon rendelkezett. A következő leggyakoribb ok - húsz százalékkal - a családon belüli erőszak, amely a többi vizsgált országban első számú magyarázatnak számít. Sajgál Róza szerint ebből látszik, hogy Angliában és Szlovéniában a közgondolkodás már nem bűnbakként kezeli azt, aki erőszaknak esik áldozatul, hiszen ki merik mondani, ha bántalmazás érte őket.
Minél több nőt próbál bevonni a programjaiba a Város Mindenkiért társasága, a Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport (HaNEM), amelynek két hajléktalanságot megélt tagja is felszólalt a fórumon. Csuhai Ágnes, aki őszintén beszélt saját tragédiájáról, kiemelte, hogy a nők egy teljesen kilátástalan helyzetnek élik meg a hajléktalanságot: „szétesett a családom, és nem is tudtam, hogy van segítség. Legyek én az élő példa a nőknek, hogy 12 év hajléktalanság után, egy bogaras szállóból egy szocbér lakásban végre van személyes terem!”
A HaNEM másik tagja, Keleti Magdolna arra hívta fel a figyelmet, hogy a Családok Átmeneti Otthona nevű kezdeményezések mennyire rossz körülmények közé taszítják a segítségre szorulókat. Eleve nehéz bekerülni még az otthonok várólistájára is - ahol egyébként két évig maradhatnak -, ráadásul a listák nem átláthatóak, noha annyit lehet tudni, hogy nagyobb eséllyel vesznek fel rá egy többgyermekes anyát, hiszen utána az otthon több juttatást fog kapni. A HaNEM tapasztalatait beadták az ombudsmannak is, hogy felhívják a figyelmet azokra a hiányosságokra, amelyek miatt – szintén egy beadványuk nyomán – az ENSZ a magyar államot is elmarasztalta.
A fórum következő topikjában a nők elleni erőszakon és a prostitúción volt a hangsúly: Sebhelyi Viktória doktorandusz szerint itthon a kizsákmányolásnak áldozatul esettek a rendőri szervek szemében mindig elkövetőnek számítanak és emiatt szabálysértőként is kezelik őket. Pedig Magyarország benne van az első három kibocsátó országban, ahonnan a szexuális, munkacélú és kolduló kizsákmányolás áldozataként a legtöbben kerülnek ki külföldre.
„Társadalmunk alapkövével állunk szemben, nem viccelek” – kezdte Betlen Anna, akinek az álláspontja az volt, hogy az erőszak olyan társadalomszervező erő, amely alapvető eszköz a patriarchális társadalom meghatározásában. És tényleg nem viccelt: a Női Érdek gender-szakértő közgazdásza szerint a gyermekek elleni erőszak biztosítja az erőszak elfogadását, annak normává válását. A gyermekek elleni erőszak a nők elleni erőszak része, hiszen ha a gyerek ezt látja otthon, akkor a későbbiekben egyszerűen nem tűnik fel neki, ha vele történik erőszak. „Ha ez nem lenne, nem lehetne fenntartani a nők elleni erőszakot sem” – magyarázta Betlen. A szakértő úgy látja, ahogyan a nők munkaerő-piaci hátrányai, úgy a nők elleni erőszak gazdasági következményei sem előnyösek senkinek. Bizonyításként megmutatta az European Added Value Assessment becslését, amely szerint 2011-ben 228 milliárd euróba került a nők elleni erőszak, ami azt jelenti, hogy az EU éves GDP-jének 1,8 százalékát teszik ki csak az erőszak nyomán felhasznált állami szolgáltatások.
„Mintha egy futóversenyen ugyanakkora sebességgel futnánk, csak egy kilométerrel hátrébb” – vázolta Kováts Katalin a magyar nők uniós átlaghoz viszonyított egészségére vonatkozó adatait. „Észtországban sikerült gyorsabban futniuk, holott ők még kicsit nálunk is hátrábbról indultak” – tette hozzá Központi Statisztikai Hivatal kutatója. Ugyanis a magyar nők várható élettartamában nemzetközi összehasonlításban bő négy éves lemaradás figyelhető meg. A legtöbb országban szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg, és ezt kellene csökkenteni. Érdekes, hogy ezek a halálozások 1995-től folyamatosan csökkentek, 2010-ben azonban a tendencia a nők esetében megállt. Rosszul állunk Európa többi országához képest a tüdőrákban, a daganatos megbetegedésekben, a méh- valamint emlőrákban, de a diabéteszben és a májcirrózisban is.
„Nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret” címmel tartott előadást a fiatalok szexuális szokásairól, tévképzeteiről és ezek következményeiről Forrai Judit, a Népegészségtani Intézet orvostörténésze. „Nincsenek új trendek, csak a pornóirodalom írja felül a régi áramlatokat” – szögezte le. Ilyen változás figyelhető meg az orális szex kapcsán is: míg az 1980-as, 1990-es években a felmérések nem mutattak eltérést abban, hogy ki nyújtja, addig ez a kétezres években megváltozott; napjainkban már döntő többségben nők nyújtják férfiaknak. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy az óvszer nélküli orális szex hozománya, a szájüregi rák – amit a HPV vírus is okozhat – előfordulásának gyakorisága nők körében megnőtt.
Forrai drasztikus adattal sokkalta a fórum közönségét: az európai országok között Magyarország az első az ilyen típusú megbetegedések számát tekintve. Az orvostörténész két meghatározó okra vezette vissza a szájüregi rák elterjedését: szerinte nagyon is számít, hogy a HIV-vírus megjelenésekor az orvosok kiemelték, az orális szexszel elkerülhető a fertőzés, illetve a „Clinton sztorit” is említette. Ugyanis Bill Clinton 1998-ban, miután a Monica Lewinsky-val folytatott – orális - szexuális kapcsolata nyilvánosságra került a következőkkel védekezett: „I did not have sexual relations with that woman” („Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel”). Vagyis maga az Egyesült Államok elnöke minősítette „nem szexuális kapcsolatnak” az orális szexet. Így sok tinédzserben megragadt az, hogy ez a fajta aktus valójában nem számít szexuális aktusnak.
A mellrákszűrés „hülye kommunikációs szituációiról” – beszélt a hátrányos helyzetű nők tapasztalatai kapcsán Jó Marianna. A Marcia Presky Női Egészségmegőrző Program vezetője szerint egy ilyen szűrés iszonyatosan ijesztő lehet annak a nőnek, aki nem csak testi, hanem értelmi fogyatékban is szenved. Éppen ezért a Susan G. Komen for the Cure és az American Jewish Joint Distribution Committee támogatásával indult program célja, hogy az emlőrákkal kapcsolatban releváns felvilágosítást juttassanak el a nőknek úgy, hogy mindenki a saját élethelyzetének megfelelő, közérthető információkhoz jusson. Ugyanis Jó szerint az, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szűréseinek kihasználtsága alig 45 százalék - vagyis, a szűrési hajlandóság az EU-átlag alatt van -, annak következménye, hogy a perifériára szorult nők számára nem érthető az államilag szervezett szűrés kommunikációja. „Ez nem etnikai, hanem szegénységi téma” – mutat rá a programvezető, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a fővárosból a fővárosba kell elmennie egy nőnek a meghívója alapján, vagy egy zsákfaluból egy nagyvárosba.
Jó szerint bár az OEP jól kitalált rendszer, csak rosszul használják, ugyanis vannak benne lyukak: például az intézmények dolga lenne, hogy a fogyatékos nőknek biztosítsák a szűrést, de nem is mindenhol szállítják el őket. Máshol probléma, hogy egyáltalán hová küldik ki az OEP meghívó levelét; az intézetnek, a gondviselőnek, vagy az érintett bejelentett lakcímére. Arról pedig egyáltalán nincs információ, hogy milyen felvilágosítást kapnak a szűrésről.
Kánya Kinga, a JÓL-LÉT Alapítvány munkatársa a Nóra-Támaszpont, vagyis a JÓL-LÉT és a Motiváció Alapítvány közös projektjének előzetes eredményeit mutatta be. A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósult kutatás három hipotézise a következő volt: a fogyatékos gyermeket nevelő nők magukra maradnak a nevelésben, ezek a nők a munkaerő-piacon láthatatlanok és hiányzik bármilyen szakpolitikai intézkedés-csomag is, amellyel segíteni lehetne nekik. „A fogyatékos gyermeket és a gyermeket nevelő nők között óriási különbség, hogy az egyik véges, a másik pedig állandó állapot” – mutat rá Kánya.
„A fogyatékos emberek még nem elég tudatosak, hogy fogyatékosnak hívják magukat” – hívta fel a figyelmet a fogyatékkal élőkről szóló hiányos adatokra Földesi Erzsébet, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa elnöke, aki szerint épp az előítéletek miatt van az, hogy a fogyatékkal élők szégyellik magukat és nem vállalják hátrányos helyzetüket. A szervezet célja, hogy pozitívan befolyásolják az Európai Unió fogyatékospolitikáját, ugyanis Földesi szerint a fogyatékos csoport jogilag szinte teljesen láthatatlan. „A fogyatékosság úgy alakul ki, hogy a környezet nem tiszteli azt, hogy beszélni nem csak hanggal lehet, hanem jelnyelvvel is” – mondta Földesi. Elmesélte, hogy miközben ezekért az alapvető jogokért küzdenek megkapták már a kérdést: „hát nincs elég bajotok?”
A tanács elnöke ismertette az ENSZ Cedaw Egyezményét, amely a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szól, és amelynek a fogyatékos nők első jogi megjelenése is köszönhető. 2013-ban közös civil kezdeményezéssel készítettek jelentést, ezt beadták a Cedaw Bizottságnak, amely záró észrevételeiben durván elmarasztalta hazánkat. A testület felszólította Magyarországot, hogy minden nő számára biztosítsa a hozzáférést a családtervezési szolgáltatásokhoz, miközben itthon jogi szabályozás tiltja, hogy a cselekvőképtelen fogyatékossággal élő nők házasodjanak, vagy gyermeket neveljenek. De még azoknál a nőknél is, akik nem cselekvőképtelenek, hiányoznak a megfelelő programok és a tájékoztatás, sőt, inkább lebeszélik őket a családtervezésről azzal az indokkal, hogy képtelenek lennének ellátni gyermeküket. Eleve halálra ítélt észrevétel volt a Cedaw részéről, hogy minden nő számára tegyék hozzáférhetővé a sürgősségi fogamzásgátló tablettát, hiszen az ma vény nélkül senki számára sem elérhető, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma éppen idén januárban tagadta meg a receptkötelesség feloldását.
Fotó: Képkocka a Frida Kahlo c. filmből/Facebook
A fogyatékos nők helyzetére Keveházi Kata Frida Kahlo huszadik századi festőművész példáját hozta fel, akinek bár gyermekbénulás következtében deformálódott egyik lába, a mai napig az egyik legmeghatározóbb művészek közé sorolható. Sérült lábát hosszú évekig nadrággal vagy hosszú szoknyával takarta el. Ráadásul Kahlo később egy buszbalesetben súlyos gerincsérüléseket is szenvedett, évekkel később tolószékbe kényszerült, majd jobb lábát is amputálni kellett. De ez sem tartotta vissza: ágyban fekve jelent meg első önálló mexikói kiállításának megnyitóján.
