Százmilliárdokat kellett ellopni, elkótyavetyélni ahhoz, hogy eljussunk oda, a felelősök ne úszhassák meg egy esetleges bírósági ejnyebejnyével, vagy akár néhány esztendő dutyival. Igenis helyt kelljen állniuk az okozott kárért a magánvagyonukkal is. Nem azzal, ami a vétkesek nevén van, hanem azzal is, ami a családjuké. A magam részéről azzal is egyetértek, hogy ebbe a felelősségi körbe tartozzanak bele mindazok, akik részesei voltak a sikkasztásnak, a rossz döntésnek.
De miért csak a brókerekre vagy a bankárokra terjesztjük ki a döntés iránti felelősséget? Igaza van Juhász Péternek, amikor azon háborog, hogy a belvárosi önkormányzat a „testületi döntés volt” érve mögé bújva védekezik, ahelyett, hogy ki lehetne mondani: a kerületi vagyonvesztésért felelős a volt polgármester, a jegyző, meg az ilyen-olyan bizottság vezetője, mindenki, aki javaslatot tett a döntésre. Nem tudni honnan, de van nekik miből, fizessék vissza a kárt!
Miért nem terjesztjük ki ugyanezt a felelősséget a miniszterekre, a kormány fejére? A miniszterelnök olyan döntést nyomott át a parlamenten, amely nemzetközi vagy emberi jogokba ütközött, s emiatt kártérítésre kötelezték az országot? Fizessen a saját zsebéből! A pártelnök eladta pártja székházát, s ezzel kis híján csődbe vitte a szervezetét? Fizesse ki ő a nyomasztó hitelt!
Nem folytatom. Biztosra veszem, ha ezzel a felelősséggel kellene minden poszton dönteni, más lenne az életünk. Nem biztos, hogy ennyi stadion épülne, nem írnának elő 98 százalékos adókat, nem rendelnének el vasárnapi üzletbezárást sem. És biztosan jobb lenne ettől a közérzetünk is.