emelés;brókerbotrány;Beva-értékhatár;

- Ötszörösére emelnék a Beva-értékhatárát

Száz ezer euróra emelné a Befektető-védelmi Alap (Beva) által kifizetendő kártalanítás összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ami megegyezik betétbiztosítási alapból (OBA) a bankok károsultjainak fizethető mértékkel - derült ki a jegybank közleményéből. 

A befektető-kártalanítási rendszerekről szóló európai uniós irányelv szerint a tagállamok nemzeti szabályozásának biztosítania kell, hogy a befektetők legalább 20 000 eurónak (mintegy 6 millió forintnak) megfelelő összegű kártalanítási összegre legyenek jogosultak az irányelv által meghatározott esetekben– idézi a Portfólió a Magyarországon is érvényesülő európai szabályozást.

A jegybank tegnap merészet gondolt, és kezdeményezi a kormánynál és a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióinál a tőkepiacról szóló törvény olyan módosítását, amely a Befektető-védelmi Alap által nyújtott biztosítás összegét legfeljebb 100 000 euró (mintegy 30 millió forint) összeghatárra emeli fel.

Ha elfogadja a kormány az MNB javaslatát, akkor Spanyolország mellett hazánk lenne az egyetlen ország, ahol a Befektető-védelmi Alap 100 ezer eurót fizetne ki ügyfeleinek. Így magunk mögé utasítanánk mind az Egyesült Királyságot, mind pedig Franciaországot, a maguk 70000 eurójával, vagy Szlovákiát ahol ez az összeg 50 ezer euró. Az unió többi országában 20 és 30 ezer euró között van a piaci szereplők befizetéséből fenntartott alap kártérítési plafonja.

A KDNP régi-új elképzelése szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a családi csődvédelemben – írja a Figyelő Online. A párt azzal támasztja alá a javaslat törvénybe foglalását, hogy szerintük “a devizahitelek kivezetésével normalizálódott az adósságszerkezet”.