EU;foglalkoztatás;Magyarország;órabér;

Fotó: Getty Images

- Messze az unió átlaga mögött Magyarország

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala közzétette a 2014-es évre vonatkozóan a munkaadó költségeit, vagyis az átlagos bruttó órabért, amelyet a munkáltatónak kell kifizetnie: tavaly Dániában ez 40,3 euró volt, a második helyen Belgium áll 39,1 euróval, a képzeletbeli dobogóra pedig Svédország került még fel (37,4 euró). Az Európai Unióban átlagban 24,6 euró volt a bruttó órabér, míg az eurózónához tartozó országokban 29,6 euró – írta a vajdasági Magyar Szó.

A lista alján Bulgária áll 3,8 euróval: a bolgárokat Románia és Litvánia előzi meg 4,6, illetve 6,5 euróval. Magyarországon a munkaadónak egy munkás órabére átlagban bruttó 7,3 euró volt, ami 0,1 euróval kevesebb, mint 2013-ban és 2014-ben, s fél euróval kevesebb, mint a 2008-as adat.

Bár a szocialisták nem szerepeltek túl fényesen a francia helyhatósági választásokon, s a leadott szavazatok száma alapján csak a harmadik helyen végeztek a voksolást nagy fölénnyel megnyert, Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök által fémjelzett konzervatív UMP, valamint a Marine Le Pen által vezetett jobboldali radikális Nemzeti Front (FN) mögött, a lakosság nagy része nem óhajtja, hogy váltás történjék a miniszterelnöki tisztségben. A megkérdezettek 62 százaléka ugyanis úgy foglalt állást, hogy ki kell tartania Francios Hollande elnöknek a hivatalban lévő Manuel Valls mellett – derült ki az Ifop felméréséből.