évforduló;választás;Fidesz;kétharmad;

Könnyű volt indulni, jutott elég állami támogatás FOTÓ: NÉPSZAVA

- Csak a Fidesz! – kampányolhatott

Egy év telt el a Fidesz-KDNP 2014-es választási győzelme óta, s noha a kormánypártok akkor megszerezték, de azóta el is veszítették kétharmados parlamenti többségüket, az orbáni választási rendszernek még ma is csodájára járnak. No nem azért, mert olyan demokratikus standardokat alkalmazna, amelyek példaként szolgálhatnak Európában, hanem mert hivatalos papír született róla: a 2014-es választásokkal Magyarország megsértette az EBESZ demokratikus választások feltételeiről szóló koppenhágai szerződését.

Kétharmadot hozott a rendszer

Az állami propaganda a kormánynak kampányolt, a választási rendszer átalakítása is a Fidesznek segített, a határon túli szavazatoknál sérült az egyenlőséghez való jog - csak néhány kritika az EBESZ jelentéséből a tavalyi áprilisi magyar választásról. Az elemzők és a megfigyelők egyetértettek abban: a Fidesz minden létező választási rendszerben megnyerte volna a voksolást, de a kétharmadot a kizárólag magára szabott választási rendszernek köszönhette.

Tavaly április 6-án a Fidesz-KDNP pártszövetség a szavazatok 44,87 százalékával szerzett meg 133 mandátumot a 199 fős parlamentben, így megmaradt a kétharmados többsége. A parlamentbe rajtuk kívül az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM jutott be, utóbbi kettő azonban nem tudott frakciót alakítani. Négy évvel korábban még a szavazatok 52,7 százaléka és a 176-ból 173 egyéni győzelem kellett a kétharmadhoz, 2014-ben azonban a 44,9 százalékos listás teljesítmény és a 106-ból 96 egyéni mandátum is elégnek bizonyult. Úgy sikerült tehát megőrizni a kétharmadot, hogy a Fidesz határon innen 564 150 szavazót veszített négy év alatt, határon túl viszont 122 588 szavazóval tudta ezt pótolni. A külhoni szavazatokkal kibővült 2 264 730-as érték alulmúlta persze a Fidesz 2002-es 2,31 millió és 2006-os 2,27 milliós szavazatszámát is, amelyek akkor nemhogy a kétharmadhoz, de a választási győzelemhez is kevésnek bizonyultak.

Mindebben a választást követő elemzések mindegyike szerint a legnagyobb szerepe az egyéni kerületek megnövelt súlyának, a második forduló eltörlésének és a "győzteskompenzációnak" volt. A külhoni magyar állampolgárok szavazatszáma ugyan minden várakozást alulmúlt, mert mindössze egyetlen mandátumot vitt át az LMP-től a Fideszhez, de a kétharmad éppen egy mandátumon múlott, így ez a bő százezres szavazattömeg is nélkülözhetetlennek bizonyult. A győzteskompenzáció hatása ennél jóval jelentősebb volt. Az elemzők számításai szerint ugyanis a Fidesznek 6 extra mandátumot hozott; hármat az MSZP, kettőt a Jobbik, egyet az LMP kárára.

"Legális, de megtévesztő és csaló"
A választási kampány törvénybe foglalt inkorrektsége komoly kétségeket ébreszt az eredmény érvényességével szemben. Az egyik legismertebb amerikai Magyarország-szakértő, Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora két magyar segítővel, Bánkuti Miklóssal és Réti Zoltánnal készítette el részletes választási elemzését, amelyben kiemelte: Orbán Viktor tiszta kormányzati felhatalmazást kapott az április eleji magyarországi parlamenti választáson abban az értelemben, hogy pártja jóval több szavazatot kapott, mint a szavazás bármely más indulója. "Kétharmados többsége azonban illegitim: Orbánt egyértelműen nem támogatja a magyarok kétharmada, a választási eredmény a közelében sincs ennek. Valójában a szavazók többsége nem a Fideszre, hanem más pártra vagy pártszövetségre adta le a voksát". Scheppele elemzésében az állt: "A kétharmados győzelem végső soron megtévesztő és csaló jogi megoldások eredményeként jött létre. Ennek megfelelően tehát a kétharmad legális, de megtévesztő és csaló."

Magyarán: a Fidesz-KDNP által bevezetett új töredékszabályok súlyosan eltorzították a választási rendszer listás ágát és a kormánypártok többek között ennek köszönhették a kétharmados eredményt. Az ellenőrizhetetlenül elkölthető kampánypénzekre utazó kamupártok nélkül nagy valószínűséggel szintén nem lett volna meg a kétharmad, igaz nem tudni, hogy a szavazóik hogyan szavaztak volna (ha egyáltalán). Az átrajzolt választókerületi térkép eközben a 2014-es választáson meglepetésre nem volt kulcsszereplő, mivel az csak szorosabb választási eredménynél képes jobbra billenteni a végeredményt. Ennél is nehezebb a kampány szabályozásának - vagy szabályozatlanságának - a választási végeredményre gyakorolt hatását számszerűsíteni, annyi azonban biztosan kijelenthető, hogy az a kormánypárti stratégia, amely minél inkább az elkötelezett választók mobilizálását és a stabil pártpreferenciával nem rendelkezők elidegenítését célozta, sikeresnek látszott.

Fontos emlékeztetni arra is, hogy miközben Orbán Viktor 2012 júliusában még azt mondta: "úgy fair, hogy a választások előtt több mint egy évvel minden részletszabályt mindenki pontosan ismerhessen", az új választási eljárási törvényt csak 2013 tavaszán, a kampányfinanszírozási javaslatot pedig csak azév júniusában fogadta el a Ház, ezután pedig a választási szabályok még szeptemberben, novemberben és decemberben is módosultak. Néhány rendelet ráadásul csak az utolsó pillanatokban, a választás előtt néhány héttel született meg. Minderre tavaly nyáron az EBESZ választási megfigyelői is felhívták a figyelmet, mondván: a Fidesz-KDNP kétharmados többségét kihasználva, társadalmi vita és az ellenzék bevonása nélkül, a jogalkotási törvény megkerülésével, egyéni képviselői indítványok formájában fogadott el alapvető törvényeket, köztük az új alaptörvényt, és az új választások jogi hátterét, majd számtalanszor módosította ezeket.

A tavalyi választás tapasztalatait összegző EBESZ-jelentés pedig nemcsak az ellenzéki kritikát erősítette meg, de nyomatékosan fölhívta a figyelmet arra is: az április voksoláson gondok voltak a határon túli, magyarországi állandó lakhellyel rendelkező, illetve nem rendelkező választókra vonatkozó eltérő szabályozással, és a levélszavazás biztonságával is. Felidézték a kampány elejétől sorozatosan jelentkező ajánlási botrányokat, valamint azt is, hogy jelentős összegekkel szálltak be a kampányba a kormánypártok oldalán álcivilek, akiknek tevékenységét az ÁSZ nem ellenőrizhette. A jelentés különösen negatív képet festett a média helyzetéről, illetve a választási kampányban betöltött szerepéről, összességében pedig igen súlyos következtetéseket vont le a Fidesz által megalkotott választási rendszerről. A jelentésben szerepel: a 2011-ben elfogadott, majd többször módosított választójog törvény, illetve a hozzá tartozó, 2013-ben elfogadott - később szintén szétmódosított - választási eljárási törvény az európai normáknak nem felelnek meg, de a 2014-es választásokkal Magyarország megsértette az EBESZ koppenhágai szerződésének, a demokratikus választások feltételeiről szóló rendelkezéseit.

Egyetlen forduló

Még a sokat kritizált korábbi szisztémánál is aránytalanabb választási rendszert hozott létre a Fidesz-KDNP. 199 fősre csökkentették a parlament létszámát - 106 egyéni és 93 listás mandátum elnyerhető -, ráadásul az eleve aránytalanabb eloszlás mellett egyfordulóssá is tették a választást.

Győzteskompenzáció

Mintegy 740 ezer pluszszavazatra tett szert a Fidesz az úgynevezett "győzteskompenzációval" tavaly áprilisban, mely nélkül a kétharmados többségtől is igen távol állt volna a párt. Még a választójogi törvényben átalakították ugyanis a töredékszavazatok elosztását is: az új rendszer az egyéni választókerületi győzteseket is "kompenzálja", azaz a győztes és a vesztes jelölt közti szavazatkülönbség a győztes pártjának országos listáját erősíti. Ha tehát egy választókerületben a Fidesz jelöltje 10 ezer, a másodikként befutó jelölt pedig 8 ezer szavazatot kapott, a Fidesz országos listájára felkerült 1999 töredékszavazat is. Így bizonyos voksok lényegében "kétszer hasznosultak" a rendszeren belül, amit szakértők szerint súlyos alkotmányossági problémákat jelent, hiszen a jogintézmény komolyan felveti a választójog egyenlőségének a sérelmét. Ennek ellenére a fideszes tagokkal feltöltött Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-sértőnek a jogintézményt.

Választókörzetek

Az egyik legantidemokratikusabb eleme az új rendszernek a választókerületi beosztás. A Fidesz-KDNP máig nem tisztázott módon, zárt ajtók mögött alkotta meg a választási térképet, a 106 új egyéni választókerület magukra szabásával pedig - a modellszámítások szerint - akár 5-6 százalékkal is befolyásolni tudják a mindenkori voksolás kimenetelét. Ráadásul 2011 óta többször módosították körzeteket, ami az EBESZ jelentése szerint is egyértelműen a Fidesznek kedvezett.

Egyenlőtlen választójog

A nemzetiségi és a határon túli szavazóknak regisztrálniuk kell, ám voksaik "nem érnek" annyit, mint a többi szavazóé. A külhoniak és a nemzetiségiek ugyanis csak az országos listára, illetve a nemzetiségiek saját egyéni jelöltjeikre voksolhattak, vagyis szavazatuk a mandátumarányok eloszlásakor kevesebbet ér. Ezzel sérül a szavazatok egyenlőségének elve.

Külhoni voksok

A határon túli magyarországi lakcímmel rendelkező, illetve nem rendelkező választókat megkülönbözteti a törvény. Míg az előbbiek csak a külképviseleteken (vagy itthon) voksolhatnak személyesen, addig a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélben is leadhatják szavazatukat. E szavazatok ellenőrzése ráadásul a választási eljárás egyik legproblematikusabb eleme. Noha a 2014-es voksolás tapasztalatai bizonyították: a határon túlról súlyos választási csalások gyanúi merültek föl, például bizonyítékok kerültek nyilvánosságra a választás titkosságának sérelméről, végül összesen 128 378 érvényes szavazólapot összesítettek. E szavazatok 95,49 százalékát a Fidesz-KDNP kapta, összesen 122 588 voksot szereztek így.

Ajánlási rendszer

Megszüntették a korábban sokat kritizált ajánlószelvényes rendszert, s létrehoztak egy, a korrupciónak még inkább kedvező ajánlási formát: az egyéni jelölteknek 500 aláírást kell összegyűjteniük a parlamenti választásokon való induláshoz. Az új rendszer problémái már a kampány első napjaiban megmutatkoztak, mivel egy választó több jelöltet is ajánlhat, amivel jelentősen könnyebbé vált az indulás, s megnőtt a komolyan nem vehető jelöltek száma. Így több olyan kamupárt is országos listát tudott állítani, amelyről nehezen feltételezhető, hogy megszerezte a szükséges aláírásokat. Ez ügyben több feljelentés is született, mert a választási szervek - Péterfalvi Attila állásfoglalására hivatkozva - elutasították az aláírások ellenőrzését, ám érdemi felelősségre vonás a teljesen nyilvános jogsértések ellenére sem törtánt - ahogy az e kamupártok által fölvett közpénz milliárdok sem kerültek vissza az államkasszába.

Választási szervek

Megszüntették az Országos Választási Bizottságot, helyette pedig az úgynevezett Nemzeti Választási Bizottságot hozták létre. Az új intézmény 7 állandó és 3 póttagját az Országgyűlés kétharmados többséggel, 9 évre választotta meg. Az Országos Választási Irodát is átkeresztelik, így a választások lebonyolításáért az úgynevezett Nemzeti Választási Központ felelős, melynek elnökét a kormányfő javaslatára az államfő szintén 9 évre nevezte ki.

Bebiztosították magukat
- Nem volt egyenlő a választójog, hiszen a külhoniak és a nemzetiségiek "csak" egy - listás - szavazattal rendelkeztek
- A választás egyfordulós: kizárt a visszalépés valaki javára, így az ellenzéki együttműködés ellehetetlenült
- A kettős állampolgárság lehetőségével élő határon túliak döntően a kormánypártok szavazótáborát erősítették
- A levélben szavazás kidolgozatlan, ellenőrizhetetlen, így nem kizárt az intézményes választási csalás
- Kizárólag a Fidesz igényeire szabták az egyéni választókerületek új térképét; az új körzethatárok alapján 1998 óta minden választást megnyert volna
- Az egyéni választókerületekben a nyertest is kompenzálták töredékszavazattal
- Új választási intézményeket hoztak létre, melyek vezetőit és tagjait 9 évre nevezték ki, vagy választották meg kétharmaddal
- Az új eljárási törvényből kimaradt a választási csalás megakadályozásának és a jogorvoslatok pártatlan elbírálásának kötelezettsége
- Átalakították az ajánlás módját, egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, így nagyon sok induló szerepelt a szavazólapokon, ami döntően a kormánypártok javára vált
- A kampánycsend és bizonyos kampányszabályok eltörlésével a forrásokban bővelkedő és a Kubatov-listával felszerelt Fidesz minden korábbinál erőszakosabb mozgósításra volt képes
- Az eddigi választások informatikai rendszerének szolgáltatóját államosították, így az közvetlen kormánypárti irányítás alá került
- Az új jogszabályok nem garantálják a választási eredmények számításának átláthatóságát, az eredményközlés tisztaságát

Erőteljes jobboldali túlsúly - A cikk a következő oldalon folytatódik

Kedden napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Reggelig délnyugaton még lehet kisebb eső, esetleg havas eső, majd ott is megszűnik a csapadék, de az északi, északkeleti szél még többfelé lesz viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 13 fok között alakul.