Ukrajna;rendőrök;bordélyházak;

Illusztráció/Thinkstock

- Bordélyházakat működtettek és prostituáltakat futtattak rendőrök

Bordélyházak működését tusolta el, és intim szolgáltatásokat nyújtó honlapokat működtetett a kijevi rendőrség több tagja - jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook oldalán pénteken.

A belügyminiszter szerint világossá vált, hogy a rendőrség emberkereskedelem-ellenes osztályának tagjai nemhogy nem küzdöttek a prostitúció ellen, hanem pont az ellenkezőjét tették: bordélyházak és szexuális szolgáltatást ajánló internetes oldalak rejtett hálózatát építették ki. Elmondása szerint a prostituáltak bevételéből így az osztály kijevi ágának vezetősége havi 350 ezer dollár (92 millió forint) bevételt tudhatott magáénak. 

A rendszerben részt vevő több mint harminc gyanúsított mellett az említett rendőrségi osztály kijevi hivatalának két vezető-helyettesét őrizetbe vették, és elbocsájtották az osztály országos és kijevi vezetőjét. Avakov azt is megjegyezte, hogy a nyomozás három hónapig tartott, amelynek során meggyőződtek a rendszerben részt vevők bűnösségéről.

Egy ember meghalt, amikor két személyautó frontálisan összeütközött péntek este a Keszthely és Várvölgy közötti úton.