Talpán legyen, aki a Quaestor körül kialakult kavalkádban eligazodik. A kijelentések egymást ütik. Amit reggel kimondanak, az már délben nem érvényes. E botrány súlyos törvénysértésre is fényt derített. Az idevonatkozó törvény egyértelművé teszi, hogy a kormányzati szervek csak a kincstárban tarthatnák a pénzüket. Ennek ellenére a Magyar Kereskedőház két évig 3,8 milliárdot tartott a fent említett cégnél. Erről a miniszterelnök is tudott, így e csalássorozatban ő is bűnrészessé vált. A várható csődről a miniszterelnök időben értesült, volt ideje utasítani a minisztereit, hogy Quaestornál lévő pénzt vegyék ki. Biztos vagyok benne, hogy a hír a belső körökben azonnal körbefutott, és a bennfentesek kimenekítették a pénzüket. Az a több ezer ember, aki a hír hallatán kemény munkájával szerzett megtakarítását ki akarta venni, zárt ajtókra talált. Újra előkerült a régi nóta, a visszafelé mutogatás, hogy ez a botrány az MSZP sara, hogy a baloldal azért támad, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
Lehet, hogy az ügyben a korábbi kormányoknak is megvan a maguk felelőssége, de, hogy a botrányhoz a regnáló kormánynak semmi köze, az enyhén szólva is minden alapot nélkülöz. A bomba Orbán uralkodása második szakaszának ötödik évében robbant, a felelősséget senkire nem ruházhatja át, azt teljes terjedelemben vállalnia kell. Ebben a zavaros ügyben több megválaszolatlan kérdés van. Mivel magyarázható az igazságszolgáltatás tétlenkedése? Miért kellettek hetek ahhoz, hogy a Quaestor vezérének, Tarsoly Csabának kezén csattanjon a bilincs? A válasz szinte adott. Minimum ennyi idő kellett, hogy az érintettek mentsék a menthetőt, és a gyanús nyomokat eltüntessék. Lényeges kérdés az is, hogy hová tűnt el a közel 300 milliárd? Lehet, hogy fenti kérdésekre soha nem kapunk érdemi választ. A Quaestor-botrány nagy rést ütött a jelenlegi rendszeren. Most már egy új, hiteles erő kellene, amely ezt a rést tovább szélesítené.