A palóc meteorológus
- Mindezt Fülekről.
- Vitáztunk, hogy ki hívja föl. A bátyám azt mondta, hogy te hívd, te akarsz hozzá menni. Föltekertem a számot, elkezdett csörögni. Azt kívántam, csak ne vegye fel, ne vegye fel! De felvette: Halló, tessék, Vissy Károly vagyok. Jaj nekem! Hogy szóljak, hogy magyarázkodjak? Ráadásul a szüleim a tájszólást, nem azt mondom, hogy szégyellik, de inkább visszahúzódnak miatta. Amikor régebben is eljöttünk ide Pestre, mi voltunk a különcök, mert hát ugye „maákostaáska”, meg a többi, jaj… Szóval a szüleim aggódtak, mit fog szólni Vissy a tájszólásra. Bemutatkoztam, megmondtam, hogy mi a helyzet, tök közvetlenül, semmi extra. Jó, rendben, mikor jönnének? Azt mondta, csörögjenek rám, amikor megérkeznek. Volt még egy hét az utazásig, én már nem tudtam se enni, se aludni. Hajnalban mentünk, vonattal, természetesen. Már az is élmény volt, mert akkor utaztam először vonattal Budapestre. Még a régi, nemzetközi lengyel vonat ment, jó volt azt is kipróbálni. Reggel hétre értünk oda, Vissy meg is jegyezte, hogy milyen pontosak vagyunk, szóval jól működik még a szlovák, lengyel, magyar kapcsolat! Valami hihetetlen érzés volt belépni ebbe az épületbe, ahol most már naponta megfordulok.
- Az egyetem elvégzése után a Hír TV-hez kerültél, amely konzervatív értékeket valló csatorna.
- Jót mosolygok ezen, mert több minden hozzájárulhatott, hogy oda kerültem, csak a politikai nézeteim nem. Azt se tudtam, hogy ez egy jobboldali tévé. Úgy tekintettem rá, hogy egy televízió, amiben szerepelhetek. Jól éreztem magam ott is. Hozzá kell tegyem, a legelső adásom élő volt, a reggeli híradó. A sport után kellett beszélnem, ülve. A kelleténél két számmal nagyobb zakóban mondtam az időjárás-jelentést.
- Ez miért fontos? Azért, mert otthon a tükör előtt álltál?
- A zakónak is története van. Azt ugyanis Füleken vettük az én időjárás-jelentéseimhez. Amikor felpróbáltam, elkezdtem mutogatni. Az eladó hölgy megkérdezte, hogy ezt most miért csinálom. Mondta apu, hogy a gyerek időjárás-jelentést fog mondani. A legelső bejelentkezésem olyan, hogy ma nem ismerek magamra benne. Súgógépet akartak rám tukmálni. Bementem, és az volt az első, hogy mondjam el azt a néhány mondatot, amit majd föl fogok olvasni. Mondom, hogy ez nem szokás. Dehogyis nem! Jó, legyen: Változóan felhős idő, több, kevesebb napsütés, 16-21 fok… és mondtam. A lényeg, hogy én egyáltalán nem néztem a súgógépet. Vége volt a műsornak, és azt mondták, hogy többet ne csinálj ilyet. Mondom, miért? Mert azt hittük, hogy nem látod a súgógépet, vagy hogy elromlott. De mondd, hogy csináltad? Mit hogy csináltam? Mondom, ez egy időjárás-jelentés. Nekem kell tudnom, hogy holnap milyen idő lesz, nem neked. A műsorvezető, aki odaül, nem tudja, mi történt a nagyvilágban, ezért neki le kell írni. De amit én mondok, az a várható időjárás. Azt nekem kell tudnom, és az más műfaj.
- Ültél a stúdióban két számmal nagyobb zakóban…
- Falfehér arccal, megszeppenve. Affektáltam is rendesen, de mondták, hogy jó ez a tájszólás. Sőt, később ezért hívtak át a Magyar Televízióba.
- Eljutottunk a védjegyedhez, a palóc tájszóláshoz. Emiatt bántottak, dicsértek és parodizáltak is.
- Ezért kaptam Bárczi-harangot. Ezt a beszédet nem tanultam sehol. Pedig volt olyan újságíró, aki megkérdezte, hol lehet ezt tanulni. Ma már kevesebb a tájszólás a beszédemben. A kamera előtt összpontosítanom kell a szakmára, a mondandómra, és a legutolsó helyen van a tájszólás. Erre nem lehet rájátszani. Ez egy információközlő műsor, amelyben nem terelhetem el a néző figyelmét. Fábry Sándor viszont éppen azért kért fel narrátornak, hogy a tájszólást erőltessem a show-műsora promóciójában. Ez sok embernek nem tetszik. Ha az egyik műsorban így beszélek, akkor a másikban miért nem. Hát azért, mert én egy tévés személyiség vagyok, aki időnként átöltözik, és itt így viselkedik, ott meg úgy. Itt egy hiteles ember, ott meg egy show-műsorban egy hang. A kettő között kell tudni disztingválni.
(Részlet Gyuricza Péter Időjósok című interjúkötetéből.)