6.oldal;Kulcsár-ügy;blognéző;

- Szüntessék meg a Kulcsár-ügyet!

Méltatlan a mai politikai közélethez a Kulcsár ügy tárgyalása. Nem teheti meg egy magára valamit adó ország, hogy piti csirkefogók szintjére lesüllyessze bíróságát és az egész igazságszolgáltatás rendszerét, mára már becsületesnek tűnő embert zaklasson holmi bírósági eljárással. Az ügy idején Polt Péter odafigyelt volna, ma Kulcsár már megbecsült tagja lenne a megbukott tolvajok csapatának. Sajnos az akkori fránya ügyészek munkát nem kímélve helyére juttatták Kulcsárt, a fogdába. Nem volt 8 órás értekezlet a döntés előtt, csak bilincs, lánc meg TV.

Mi sem mutatja jobban a szocialisták kormányzó képtelenségét, mint az, hogy Kulcsárt holmi 15 milliárd miatt vitték el és számon akarták kérni rajta azt, amit elkövetett. Igazságot kell szolgáltatni Kulcsárnak, hiszen ő nem tett többet Tarsoly Csabához képest, mint az edelényi csirke tolvaj.

Laza szabálysértés és máris neki állhat, hogy az öt éve megnyílt új világban megpróbálja rendes szintre fejleszteni kis botlását. Amint látszik, nagy szükség van a Tarsoly féle gyakorlott emberekre, Kulcsárnak is jár, hogy hibáját helyrehozva, kiköszörülhesse a csorbát. Rá bízhatná Orbán a győri focicsapatot, megnyílhatnának újra a korlátlan pénzcsapok. Kulcsár is lemoshatná magáról a becstelen foltot, hogy nem több mint egy megtévedt kis szélhámos, az Orbán – Matolcsy – Tarsoly trióhoz képest.

Múlt pénteken káoszba torkollott a Montenegró-Oroszország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés. A vendégek kapusát, Akinfejevet petárdával dobták fejbe. A találkozó akkor még folytatódott ugyan, de amikor a második félidő derekán a hazai „szurkolók” ismét dobálózni kezdtek, a német játékvezető lefújta a meccset. A balkáni szurkolók az utóbbi években számos botrányt okoztak. Európában. Több szurkolói csoport szélsőséges nacionalistákkal, illetve az alvilággal áll kapcsolatban.