Buddha-szobor;

A híres Buddha-szobor. FOTÓ: Természettudományi Múzeum

- Buddha-szobor: a tulajdonos megszólalt

Hajlandó visszaszolgáltatni a Budapesten is bemutatott, szerzetes-múmiát rejtő szobrot holland tulajdonosa, ha kiderül, hogy valóban lopott és - mint azt állítják - egy délkelet-kínai falué.

A tulajdonos a holland NRC Handelsblad című esti napilapnak névtelenségét továbbra is fenntartva azt nyilatkozta, hogy amennyiben az azonosság kétséget kizáróan fennáll, s az ereklyét követelő buddhista közösség létezik, visszaadja azt számukra. Hozzátette, nem szeretné, ha egy állami múzeumban kötne ki.

A Hszinhua hírügynökség által idézett interjúban a férfi, aki először a gyűjtő barátjaként szólalt meg, majd kiderült, hogy maga a tulajdonos, azt állította, hogy a sajtóban napvilágot látott információkból, archív fotókból arra következtetett, hogy a "két műtárgy" nagyon hasonlít, míg több ponton szerinte a történet nem stimmel.

Miközben a hírek szerint a szobrot 1995-ben lopták el, akkor - ugyancsak fényképekkel igazolhatóan - a szobor már Hollandiában volt. További kutatásokból pedig szerinte arra következtetni, hogy a múmiás szobor egy sokkal nagyobb és fontosabb templomból származik, mint a szobrát kereső Fucsien tartományi Jangcsun falué.

Vincent van Vilsteren, a szobrot Magyar Természettudományi Múzeumnak is kölcsön adó Drents Múzeum kurátora a Hszinhuának azt nyilatkozta, hogy az alkotás hivatalosan egy kölcsönszerződéssel a felügyeletük alá tartozott, de amióta a tulajdonos a budapesti Múmiavilág című kiállításról váratlanul elszállíttatta, ismét a tulajdonos birtokában, Amszterdamban van.

Lépését a magángyűjtő az NRC-nek azzal indokolta, attól tartott, hogy a műtárgyat lefoglalják. Mint fogalmazott, nem szeretne egy kialakulóban lévő nemzetközi "felbolydulás" szereplője lenni. Megjegyezte, hogy a szobrot annak idején még körülfelül 20 ezer dollárnak (5,5 millió forint) megfelelő guldenért vásárolta, de számára az ügy nem pénzkérdés, hiszen például már visszautasított 10 millió eurós (3 milliárd forint) ajánlatot is.

Az építészként bemutatott tulajdonos szeretne végére járni a dolognak, s bízik abban, hogy a folytatódó kutatások, illetve azok eredményei, köztük a hamarosan elkészülő DNS-vizsgálati lelet segítenek majd a szobor biztos eredetét megállapítani. A holland múzeumi szakember, Vilsteren közölte, hogy az apróbb javítások elvégzésekor rendkívüli körültekintéssel jártak el, a műtárgy nem sérült, mi több: meggyőződése szerint jobb állapotban van, mint 20 évvel korábban volt. Egyúttal felajánlotta, hogy közvetít a kínai fél és a tulajdonos között.

A kínai médiában, ahol tényként kezelik a "két szobor" azonosságát,  napirenden tartják a témát: legutóbb a Global Times című lap "A Buddha visszahozatala" című cikkében latolgatta a jogi lehetőségeit annak, miként kerülhet vissza a Buddha-szobor. A kínai beszámolók a szoborlopás idejével kapcsolatban úgy fogalmaznak, hogy a falusiak 1995. december 15-én fedezték fel a szobor eltűnését, és 26-án jelentették.

Aukciós vilégrekordot dönthet Pablo Picasso egyik festménye: az Algériai nők (O változat) című alkotást május 11-én árverezi el a Christie's, amely 140 millió dollárra becsüli a kép értékét. Az olajfestmény az Előre a múltba című különleges aukción kerül árverésre.