Az első "olyan" vasárnap, minden csendes. Az utcák, terek kihaltak. Én, mint mindig, ülök az íróasztalomnál, igaz, előttem a naptár, de nem nézem. Nekem a munka adja az időbeosztást. Mindegy, hogy feketével, vagy pirossal szerepel naptáramban az adott nap neve, dolgozom. Néha attól félek, kigyullad a klaviatúra, úgy verem a billentyűket. Aztán igazítok, beszúrok... ha tudok. De ma... meglátogatott Murphy szelleme. "Ami elromolhat, az el is romlik !" - szól a törvény. És hogy kellemetlenebb legyen, természetesen vasárnap. Szerencsére nem a számítógép, csupán egy tartozék. De nélküle az egész nem működik. Sebaj, a bevásárló központ műszaki osztályán kapok. Már indulnék, mikor eszembe jut: ma már nincsenek nyitva a nagy áruházak. Nem mondom ki, amit gondolok. Elpirulna a papír. De nagyon "Harrach"-szom... Elvész az egész napom. Dohogok magamban, mikor csengetést hallok. Ajtót nyitok. Kis faluban lakó ismerősöm áll előttem tinédzser, kollégista gyermekével. Ma elszakadt a nadrágja, venni kellene egy másikat. S egyúttal egy táska is kellene, amiben a tanszert is, az elemózsiát is vinni tudja. Azért jöttek, hogy ezeket megvegyék. De minden zárva. Nem tudtok róla, hogy mától vasárnaponként nincsenek nyitva az üzletek ? Valamit hallottunk, de nem igazán figyeltük. A faluban egy apró bolt van csupán. A nagyobb vásárlásokat vasárnaponként, amikor együtt a család, szoktuk megejteni. Ez egyszerre egy kirándulás is. Hiszen oda-vissza közel száz kilométer az út. Ezt most feleslegesen tettük meg, s törjük a fejünk, holnap hogyan tud a gyermek visszamenni a kollégiumba és az iskolába ? Így aztán együtt "Harrach"-szunk, s csendesen szidjuk, aki ezt az eszement törvényt ránk kényszerítette.