A rendezvényt azután szervezték, hogy az ellenzéki párt a napokban törvényjavaslatot nyújtott be a lehető legteljesebb iratnyilvánosság érdekében, továbbá országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte az esetlegesen Moszkvában lévő magyar állambiztonsági iratok felkutatását. Az állambiztonsági szervezetek története az iratmegsemmisítések története - mondta Rainer M. János, aki Ungváry Krisztiánnal együtt többször felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az utólag nehezen rekonstruálható, kampányszerű tömeges megsemmisítések nemcsak 1989-90-ben, a rendszerváltás zűrzavaros hónapjaiban folytak, de azután még legalább egy évtizedig, azaz az első három szabadon választott kormány időszakában.
Abban a kérdésben, hogy lehetnek-e Moszkvában magyar állambiztonsági iratok, Ungváry Krisztián úgy foglalt állást: automatikusan nem duplázódtak meg a magyar iratok, de hogy mikor mit loptak el, azt nem tudni. Rainer M. János pedig úgy vélekedett: volt nemzetközi együttműködés, és ha a szovjet "tanácsadók" valamiről tájékoztatást kértek magyar kollégáiktól, akkor kaptak. A mágnesszalagok kapcsán Ungváry Krisztián azt emelte ki, hogy azokról az ügynökök listája jó eséllyel megismerhető, az viszont, hogy mit csináltak, nem feltétlenül. Rainer M. János szerint illúzió, hogy a mágnesszalagokból teljes képet lehet kapni az állambiztonság működéséről, hiszen azok egy bizonyos időszak állapotait rögzítik.
Ungváry Krisztián szerint az aktívabb ügynökök adatai annyi helyen voltak dokumentálva, hogy azt gyakorlatilag képtelenség mindenhonnan törölni. Rainer M. János ezt nem tartotta teljességgel kizárhatónak. Abban azonban egyetértettek, hogy arról, aki nem működött együtt, utólag hiteles ügynökiratokat gyártani nem lehetséges. A kutatók szerint 1945 és 1989 között mintegy 200 ezer embert próbáltak beszervezni, és még legalább ennyi társadalmi kapcsolata lehetett az állambiztonságnak. Egy időben egyszerre mintegy 10 ezren lehettek kapcsolatban országszerte a szolgálatokkal 1956 után, azt megelőzően ez a szám elérhette A 40 ezret is. A jelenlegi szabályozás problémáiról szólva a kutatók kiemelték, hogy a hiányos iratanyag miatt a törvényi definícióban szereplő számos kritérium alapján gyakorlatilag senkiről Nem lehet kimondani, hogy ügynök volt, és talán ez is lehetett a törvény alkotónak célja.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához eddig mintegy 30 ezren fordultak, hogy a velük kapcsolatos iratokat kikérjék. A "találati arány" hozzávetőleg 50 százalékos. Ennek oka lehet a hiányos iratanyag, de az is, hogy a kérelmezőt valóban nem figyelték a pártállami titkosszolgálatok - mondták a kutatók. Ungváry Krisztián arra hívta fel a figyelmet, hogy minden második beszervezni próbált ember, nem ment el a második találkozóra, ami a kutató szerint egyrészt nem rossz arány, másrészt viszont azt is jelzi, hogy az egykori ügynökök kényszerre, fenyegetésre hivatkozása nem biztos, hogy minden esetben helytálló.
Ungváry Krisztián szerint nem jó érv az iratnyilvánosság ellen, hogy sok irat megsemmisült, és igazságtalan lenne csak azokat megnevezni, akiknek fennmaradtak az irataik, hiszen - mint mondta - a bűnt is üldözi az állam, holott nyilvánvalóan nem nyeri el minden bűnös megérdemelt büntetését. Rainer M. János szerint az ügynökkérdésben érzékelhető, hogy meglehetősen elfogadó, megbocsátó a társadalom, "talán túlságosan is".
