Ha az emlékezetem nem csal, Tarsoly Csabát a hazai pénzvilág egyik legtehetségesebbjeként tartották számon pályatársai. Feleségével, Erikával karöltve maguk alapította üzletekkel és nem bevásárlások útján olyan cégcsoportot gründoltak, amely mindmáig talpon tudott maradni, miközben a Quaestorral - mert róla van szó - egy időben színre lépett, független pénzügyi szolgáltatók többsége már sorra elvérzett. Nagy részt gazdálkodási-vezetési hibák, a piac törvényeinek meg nem értése, az alkalmazkodni tudás hiányosságai miatt.
Tarsolyék vitézül vették az akadályokat, a csaknem negyed száz vállalkozásuk tevékenységének sokszínűségét felsorolni is képtelenség. Kibocsátottak és kereskedtek részvényekkel és más értékpapírokkal, foglalkoztak idegenforgalommal, belekóstoltak az ingatlanüzletbe, és jogosan magukénak érezhették a Győri ETO futballcsapatát, stadionostul, luxusszállóstul. A Quaestor az idők során alaposan beletanult a sajátosan "magyar kapitalizmus" művelésébe, nem kevés akadályt sikeresen véve úgy tűnt, válságállónak bizonyul. De egyszer csak bekövetkezett az, amit a manapság ismét divatba jött Brecht énekesei dalolnak a Mahagonny város tündöklésében és bukásában az operaszínpadról: „Hisz nem kell nékünk hurrikán, / és szörnyű tájfun se kell, / mert a pusztításban nincs hiány, / ha önmagunk kezdjük el."
Tarsolyék is belekezdtek a pusztításba. De nem önmagunkon, hanem a gyanútlan laikusokon, a bennük megbízó megtakarítókon kezdték. Kötvénykibocsátásuk, ha jó néhány esztendő múltán a bíróság is kimondja, minden idők legnagyobb pénzügyi csalássorozata lehet. Nem lennénk azonban Magyarországon, ha ebből a politika kimaradt volna. A botrány kipattanásakor azt írtam: ebből aligha lehet szocialista kázus kreálni, hiszen Tarsoly Csaba, különösen 2010 óta, egyre közelebb került a jelenlegi kormánypárthoz, még ha annak első vonalába nem is sikerült felküzdenie magát.
Tévedtem. A Fidesz - ki tudja mi okból - "harmadik szocialista brókerbotrányról" beszél, és nem az ellenőrzés elmulasztását, esetleg felületességét, a jegybank, a pénzügyi felügyeleti szerv tehetetlenségét okolja. Hallgat a nyomozóhatóság, az ügyészség, amely a senkit meg nem károsító Simon Gábor esetében a rabláncos elővezetéstől, az előzetes letartóztatáson és az őrizetbevételen, majd a házi őrizeten át a nyilvános megaláztatásig egyetlen lépéstől sem tartotta vissza magát.
Furcsa történet ez a Tarsoly Csabáé, és az üzletben részes családjáé. A kormánypárt látszólag elengedte az üzletember kezét, távol tartják magukat a győri futballcsapat talpra állításától, de eközben a csalók szabadon sétálhatnak, képletesen zsebükben a kötvénytulajdonosok milliárdjaival. Meddig még?