Horváth Csaba;Fővárosi Közgyűlés;

Horváth Csaba szocialista képviselő sajtótájékoztatót tart. MTI Fotó: Kovács Tamás

- A kormány államosítja a fővárost?

Az MSZP szerint a kormány által most kialakított gyakorlat szép lassan oda vezet majd, hogy államosítják az egész fővárost, holott a budapestiek befizetett adójának ellenértékeként kellene fenntartani a város működését - mondta Horváth Csaba a a Fővárosi Közgyűlés előtti sajtótájékoztatón. Az ülésen az ellenzék élesen bírálta a fővárosi felújítások ütemezését, és a városvezetést tették felelőssé a következő két hónapban valószínűsíthető közlekedési fennakadásokért. Tarlós István úgy nyilatkozott, hogy még nem született döntés a dugódíjról. A közgyűlésen döntöttek a Duna-parti építészeti tervpályázat kiírásáról is.

Az MSZP zsarolásnak tartja, hogy a kormány a Dagály fürdőért cserébe bocsátja a főváros rendelkezésére azt az összeget, amely a főváros közlekedésének fenntartásához szükséges.  Horváth Csaba emellett az ódudai gázgyár rekultivációját is bírálta, kiemelve, hogy a közgyűlési többség most olyan megoldás elfogadására készül, amely több ezer teherautót "szabadíthat" a környékre.

Tarlós: nincs döntés a dugódíjról

Sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről nincs döntés - mondta Tarlós István. Közölte, arra törekednek Brüsszelben, hogy ha lehet, kivédjék a dugódíjat. A főpolgármester a jobbikos Tokody Marcellnak a dugódíjjal kapcsolatos kijelentéseire reagálva azt mondta: az ellenzéki képviselő úgy tesz, mintha lenne az ügyben döntés, és amikor erről beszél, riogatja az embereket. Tokody Marcell a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése előtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, pártja szerint kizárólag a Fideszen és nem az Európai Unión múlik, hogy Budapesten milyen feltételekkel vezetik majd be a dugódíjat. A Jobbik képviselője közölte: érdekes, hogy a főpolgármester az írásbeli kérdésére adott válaszában nem cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a dugódíj pesti határa a Hungária körútnál húzódna, az egyszeri díja 700 forint, éves költsége pedig 115 ezer forint lenne.

Tarlós István főpolgármester. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tarlós István főpolgármester. MTI Fotó: Kovács Tamás

Döntöttek a Duna-parti építkezésről

A tervek szerint a pesti belvárosi Duna-part megújítása révén oldódna a part és a mögöttes városrészek elszigeteltsége, a gyalogos közlekedés mind észak-déli irányban, mind keresztirányban akadálytalanná válna. Megújulna 2,4 kilométeren az útpálya, a járda és a kerékpárút, valamint a zöldfelület. Az előterjesztést 24 igennel és 7 tartózkodás mellett fogadta el a testület. Az elfogadott javaslattal a testület felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a tervpályázat előkészítéséről, és a tervpályázati kiírás tervezetét terjessze majd a közgyűlés elé. Mint az előterjesztésben írták, a belvárosi Duna-part történeti, városképi és funkcionális szempontból Budapest egyik kiemelkedő jelentőségű része, amelynek megújítása várospolitikai prioritás.

Káosz a fővárosban: az ellenzék élesen bírált

Horváth Csaba, az MSZP képviselője szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) "megadta a kegyelemdöfést Budapestnek" azzal, hogy szombattól három jelentős fejlesztés is nehezíti a fővárosi közlekedést. A szocialista politikus szerint nagyon nehéz magyarázatot találni arra, hogy a "Moszkva/Széll Kálmán tér" felújítása és a fonódó villamosvonalak kialakítása mellett a nagykörúti villamosvonal rekonstrukciója miért kezdődött el hétfőn, miért nem várták meg inkább a nyári szünetet. Tudatos tervezéssel megelőzhető lett volna a május közepéig valószínűsíthető közlekedési káosz - fűzte hozzá. 

A jobbikos Tokody Marcell azt mondta, a felújításnak örülnek, a beruházások csúszásának már nem. A politikus szerint ugyanis azok nem csak kellemetlenséget okoznak a budapestieknek, hanem az uniós források felhasználását is veszélyeztetik. 

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője szintén úgy vélte, hogy a főváros "fut a pénze után", hiszen a szóban forgó beruházásokat hamarabb is el lehetett volna kezdeni, a csúszásban pedig a BKK korábbi vezetőjének és a főpolgármesternek is felmerül a felelőssége.

Az LMP-s Csárdi Antal azt mondta, hogy bár örül a felújításoknak, azokat "rettenetesen amatőr módon" szervezték meg. 

Tarlós: valóban kaotikus állapotok várhatóak
A budai oldal közlekedésfejlesztési munkálatai - a Margit hídi garanciális javításokat leszámítva - nem több, hanem egy beruházás keretében zajlanak - közölte Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A budai oldalon a vágányfelújítással kapcsolatos munkák alapvetően a budai fonódó villamoshálózat miatt szükségesek. A Margit hídon természetesen nem lesz vágányfelújítás, ott mindössze annyi történik, hogy garanciális munka keretében hőtágulás miatti kiigazításokat végeznek majd - mondta el Tarlós István.
Ugyanakkor közölte, jelentést kért arról, mi indokolja a Jászai Mari tér és az Aradi utca közötti vágányfelújítást. Szavai szerint "valóban kaotikus állapotok várhatóak egy ideig". Ugyanakkor a főpolgármester hozzátette, a közlekedésfejlesztési munkálatok mindig kaotikus állapotokat idéznek elő. Tarlós István kijelentette: főpolgármesterként elnézést kér a budapestiektől, de - mint mondta - az ilyen munkák mindig kényelmetlenséggel járnak.

 

Az LMP visszaállítaná a hajléktalanok egyik támogatását

Csárdi Antal  kifejtette, a szóban forgó támogatások elhanyagolható mértékben, összesen 20 millió forinttal terhelnék a 320 milliárd forintos budapesti költségvetést. A visszaállítani kívánt támogatásokra példaként említette, hogy a nyugdíjra jogosult hajléktalanoknak a főváros arra az átmeneti időre is segítséget nyújtott, amíg az érintettnek elbírálták a kérelmét. Csárdi Antal emellett bírálta a közgyűlés előtt fekvő azon javaslatot, amely fizetőssé tehet budapesti idősotthonokat. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a városvezetés elfogadja azt az ellenzéki kezdeményezést, amely az interpellációk visszaállítását sürgeti a közgyűlésben. 

DK: tovább szakadozik a "szociális háló"

A főpolgármester, a főjegyző és a bizottsági elnökök interpellálhatóságának visszaállítását javasolja a Demokratikus Koalíció (DK) a Fővárosi Közgyűlés négy másik ellenzéki pártjával összefogva. Gy. Németh Erzsébet szerint a Fidesz 2006-2010 között, ellenzéki pártként 180 alkalommal élt interpellációs jogával, tizenegy alkalommal Tarlós István jelenlegi főpolgármester tett fel kérdéseket. A DK képviselője jelenlegi kérdéseik között említette, hogy a főváros miért vezette be az akár 8 millió forintban is megállapítható belépési hozzájárulást az emelt szintű idős otthonokban. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis ez azt jelenti, hogy a városban tovább szakadozik a "szociális háló", és csak a gazdagok kerülhetnek ilyen intézményekbe. Gy. Németh Erzsébet emellett megdöbbenésének adott hangot, hogy egy a közgyűlés előtt fekvő javaslat alapján újabb 47, meg nem nevezett munkakört betöltő alkalmazottat küldenek el októberben a Városházáról.

Zöld út a BRFK beszámolójának

Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját Fővárosi Közgyűlés hétfőn. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A beszámolót 28 igennel, 3 tartózkodás mellett fogadta el a testület. A fővárosi tevékenységirányítás hatásfokát tovább javították azzal, hogy a beérkező segélyhívásokra elsősorban a központi erők reflektálnak. A korábbi átlagos 38 perces reagálási időt sikerült múlt év decemberére 29 percre sikerült leszorítani - közölte.

 A beszámoló szerint 106 628-ról 90 207 csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma 2013-ról 2014-re. A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 40 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2013-ban 35 541, 2014-ben 21 245 bűncselekményt regisztráltak.

Nyilatkozzon az összes kormánytag és országgyűlési képviselő, hogy tudott-e a Quaestornál várható eseményekről, és a botrány kirobbanása előtt, illetve után vett-e ki pénzt onnan! - szólított fel az MSZP alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.