;

hajléktalan;

A fedél nélküli emberek különösen veszélyeztetett csoportot alkotnak – a rossz higiénés körülmények miatt gyakrabban kapnak el b

- Halál a kórház szélén

Mind szakmailag, mind emberileg elbuktak a Honvédkórház azon dolgozói, akik hagyták, hogy múlt hét vasárnap egy hajléktalan férfi meghaljon az utcán. Az eset sajnos nem egyedi, a hajléktalan emberek minőségi egészségügyi ellátása Magyarországon nem biztosított megfelelően, pedig az egészséghez való jog alapvető emberi jog, ami mindenkit egyformán megillet.

Néhány méterre a Honvédkórház bejáratától hunyt el vasárnap egy idős hajléktalan férfi, az esetről lapunk is beszámolt. Az eddig ismert információk szerint a 60 éves, ittas állapotban lévő férfit még szombat este szállították a kórház sürgősségi osztályára, onnan azonban vasárnap hajnalban "önkényesen" távozott, kritikus állapota miatt azonban nem jutott messzire. A vérző fejű beteg órákon keresztül próbált segítséget kérni, mire az utcán valaki észrevette - ám hiába szólt a kórház portáján, senki nem volt hajlandó segíteni, a mentőket is egy járókelő hívta ki. Az ügyben a Honvédelmi Minisztérium és a rendőrség is vizsgálatot indított.

A Blikknek nyilatkozó szemtanúk azt állítják, a kórházban tudtak arról, hogy a férfi a bejáratnál fekszik, hiszen az ott dolgozók tették ki az utcára egész egyszerűen azért, mert ittas állapota miatt állítólag nem tudtak vele mit kezdeni. Az elmúlt napok nyilatkozataiban több alkalommal is hallhattuk: senki nem várhatta el - sem most, sem másmikor -, hogy egy orvos a többi beteget hátrahagyva kirohanjon a kórházból, hiszen közterületen a beteg vagy sérült emberek ellátása az egészségügyi törvény szerint a mentők feladata. - Sajnos így van ez akkor is, ha a közterület például egy kórháztól csupán tíz méterre van. Első ránézésre úgy tűnhet, csupán jóindulat kérdése az egész, de az egészségügy úgy működik, mint a katonaság, szigorú hierarchia, és feladatleosztás van - mondta a Népszavának Aknai Zoltán, a hajléktalanokat támogató Menhely Alapítvány igazgatója.

Mindez talán nem is jelent túl nagy problémát addig, amíg a szakszerű segítség megérkezik; addig, amíg van valaki, aki értesíti a mentőket. Ha hihetünk a szem- és fültanúknak, a kórházi személyzet mind szakmailag, mind emberileg már itt elbukott. Ám a súlyos mulasztás mégis ott kezdődik, hogy - ha eltekintünk a szemtanúk beszámolóitól - egy életveszélyesen megsérült beteget hagytak önkényesen távozni az intézményből. Igaz, az egészségügyi törvény kimondja, hogy "a betegnek joga van a gyógyintézetet elhagyni, amennyiben azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti", ám a segítségnyújtás elmulasztása még akkor sem megengedhető, ha a beteg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll, és ezért nem hajlandó együttműködni az ápolókkal. Az egészségügyi ellátás során persze a beteget terheli az együttműködési kötelezettség is - ám ennek hiányában sem dönthet úgy sem az ápoló sem pedig az orvos, hogy "nem tudunk vele mit kezdeni, küldjük el a kórházból".

Felvetődhet a kérdés: ha a férfi szombat este került a kórházba, és vasárnap hajnalban távozott onnan, az érkezése és a távozása közötti időben milyen ellátást kapott, ha még a reggeli órákban is életveszélyes állapotban volt? Illetve hogyan fordulhatott elő, hogy a beteg még a kórházban töltött éjszaka után is annyira ittas volt, hogy az egészségügyi dolgozók képtelenek voltak ellátni? Bárhogy is, az eset tovább súlyosbodik azzal, hogy a recepción - és feltehetőleg az ápolók, esetleg az orvosok is - tudtak arról, hogy a férfi az épület előtt fekszik, a mentőket mégis egy járókelőnek kellett kihívnia. Holott a segítségnyújtási kötelezettség mindenkit egyformán terhel, egy sérült, szenvedő vagy a földön eszméletlenül fekvő ember mellett még a törvény szerint sem lenne szabad senkinek közömbösen elsétálni, mindenki a "tőle elvárható módon" köteles segítséget nyújtani - s mindez az egészségügyi dolgozókra többszörösen igaz. Kérdéseinkkel kerestük a Honvédkórházat is; eddig még nem kaptunk választ.

Ami vasárnap történt, sajnos nem egyedi eset. Igen meglepő és egyben sokatmondó Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökének a TV2 Mokka című műsorában tett nyilatkozata, szerinte ugyanis ilyen esetek "természetesen" gyakran előfordulnak. Bár az egészséghez való jog olyan alapvető emberi jog, ami az utcán élőket is éppen úgy megilleti, mint bármelyikünket, egészségügyi és betegjogi szempontból a fedél nélküli emberek mégis különösen veszélyeztetett csoportot alkotnak. A rossz higiénés körülmények miatt gyakrabban kapnak el betegségeket, az állandósult "utcai életmód" az immunrendszer fokozatos leépüléséhez vezethet. Mindemellett nem szabad megfeledkezni a mentális betegségekről sem: az utcán élők nagy többsége küzd pszichés gondokkal, hiszen a hajléktalanná válás feldolgozása komoly lelki megterhelést jelent, amely depresszióhoz, alkoholizmushoz, súlyosabb esetekben akár skizofréniához is vezethet.

Figyelemre méltó az Európai Közegészségügyi Szövetség Orbán Viktorhoz címzett nyílt levele is, amelyben kifejtik, hogy komoly népegészségügyi aggályaik vannak mind a magyar alkotmány, mind a magyar szabálysértési törvény közelmúltbeli módosítását illetően, amely jogellenessé minősítette a hajléktalanságot, és lehetővé tette hajléktalan-mentes területek kijelölését - s ezeket az utcán élők büntetésként élhetik meg. Mint írják, a hajléktalanság súlyos népegészségügyi problémát is jelent, ennek ellenére Magyarországon nem biztosított a hajléktalanok minőségi egészségügyi ellátása.

- A hajléktalan embereket minden esetben el kell látni, még akkor is, ha nincs TAJ-kártyájuk, biztosításuk - mondta lapunknak Bence Rita, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi programvezetője. A szakember szerint az utcán élők ugyanakkor gyakran találkoznak elutasítással. - Sajnos sok esetben súlyos előítéletesség tapasztalható az ellátók részéről; több alkalommal is előfordult, hogy például a mentők nem vitték el a hajléktalan beteget, mert mondjuk piszkos a ruhája, és utána mindent ki kell fertőtleníteni. A Város Mindenkié csoport gyűjti is az ilyen eseteket, s a TASZ-szal együttműködve szeretnék elérni, hogy olyan egyeztetések jöhessenek létre szervezeteik és az Országos Mentőszolgálat között, mely keretein belül közösen vitathatnánk meg a hajléktalan emberek ellátásával kapcsolatos tapasztalatainkat - mondta Bence, hozzátéve: a súlyos diszkriminatív esetek gyakoriak ám nehezen bizonyíthatóak, ezért is lenne szükség egy konstruktív párbeszéd kialakítására.