futball;Debrecen;Videoton;Ligakupa;

- Ligakupa: Videoton-siker Debrecenben

A bajnokságban listavezető Videoton 3-2-es győzelmet aratott a Debrecen otthonában a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A találkozó első három gólja büntetőből született, majd a hazaiak részéről Ibrahima Sidibe a 90. percben egyenlített, ám a vendégek a ráadás utolsó pillanataiban újabb 11-eshez jutottak, amelyet Feczesin Róbert értékesített.

Ligakupa, negyeddöntő, első mérkőzések:
DVSC-TEVA - Videoton FC 2-3 (1-2)
kedden játszották.
PMFC-Matias - MTK Budapest 0-1 (0-1)
Budapest Honvéd-Nyíregyháza Spartacus 3-0 (1-0)
Ferencváros-Szigetszentmiklós (NB II-es) 7-1 (5-0)

A visszavágókra április 21-én kerül sor.

Nemcsak Párizsban, hanem Brüsszelben is luxushotelben szállt meg kísérőivel Hende Csaba. A honvédelmi miniszterről ezúttal az derült ki, hogy 2011-ben és 2012-ben is kirívóan magas szállásköltséget számolt el, egy nappal korábban pedig az derült ki, Párizsban mai élettársával halmozott fel negyedmilliós hotelszámlát egyetlen éjszaka alatt. Bár az ellenzék a távozását követeli, Hendét egyelőre nem menesztik, s vélhetően ő maga sem mond le.