Mint kisdedóvókban, jó és gondos szülő módjára, egyszerre szereti és félti a közmédiát a kormány a tartalom fogyasztóitól. Anyaoroszlánként hesseget el mindenkit közeléből, nehogy baja essen az újszülött „kölyköknek”. Szó, mi szó, alapos indokkal teszi: a tervezett féltucatnyi új televíziós csatorna világra jötte még egy kölykező ebet is megviselne, hát még bennünket, akiket - hogy stílszerű maradjak - a kabinet és a törvényhozás immár félévtizede kutyába sem vesz. A kétharmadát vesztett kormányszövetség nagyon úgy tűnik, a média bekebelezésével igyekszik útját állni a „más” vélemények nyilvánosságra hozatalának.
Egyfajta deja’vu érzés kerít hatalmába: valamikor, még a rendszerváltozás előtti időszakban átéltem az állampárt vezérelte sajtó minden látszatdemokráciáját. Most ugyanilyen időket élünk, a különbség csak annyi, nem a pártbizottság fogja a tollnokok kezét, hanem inkább a politikai, gazdasági és az öncenzúra. És ami a legnagyobb baj: a nagy nehezen kivívott, erősen relativizálható sajtószabadságban ismét az önkény az úr. Sőt, mi több, a kormányzópártok akaratának tetsző textusok önmaguktól is elözönlik a médiát. Nincs ugyan kézi vezérlés (bár erről sem mernék nagy tétekre fogadni), de abban viszont biztos vagyok, hogy a hatalom autokrata törekvései kézzelfoghatóan jelen vannak a jobboldali sajtóban.
A sajtó kettészakadt. A kormányt bíráló orgánumok nem restek mindennek utánajárni, oknyomozni, tényfeltárni, „kimerészkednek” a terepre, nem elégednek meg a politika parlamenti kinyilatkoztatásaival. Ezzel szemben a közmédia napról napra egyre jobban hitelét veszti. Beállt abba a sorba, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) kitalált "szótörvény" is sugall: vannak dolgok, amiről nem szabad beszélni, legjobb tudomást sem venni. Ha nem beszélünk a szegénységről, talán nincs is.
A sajtószabadság megnyirbálásának legélesebb fegyvere a média gazdasági alapjainak megrendítése. Lázár János most a „kicsik” terhére igyekszik kompenzálni az RTL megrendszabályozására kitervelt, de kudarcba fulladt reklámadó kieső bevételét. Nyilván ebben szerepe van Simicska Lajosnak is, hiszen a kegyvesztett oligarcha választás előtt áll: vagy kinyögi valahogy a ráeső teher hányadát, vagy tovább kavarja a Fidesz politikai állóvizét.
A 2010-et követő kétharmados korszak politikai úthengerét látva nem gondoltam volna, (legfeljebb sejtésem lehetett) hogy a média lesz az a csatatér, ahol elkezdődnek a „házon belüli” tényleges ütközetek. Mára világossá vált: azzal, hogy Simicska Orbán tyúkszemére lépett, a sajtón keresztül indította el a lavinát, az egykori, lejárt szavatosságúnak gondolt, de még fogyasztható harcostárs riadót fújt. Hovatovább megérjük majd, hogy politikailag érdekesebb lehet a Hír TV tudósításait figyelni, mint az egyik korábbi "ellenlábas" csatorna hírfolyamát.
Abban azonban biztos vagyok: a legnagyobb vesztesei a nagyok iszapbirkózásának a médiafogyasztók lesznek. A közmédia egészségtelen előretörésének, a kormányzati média túlszaporodásának a magyar sajtó színvonala, és a még megmaradt demokrácia látja kárát.
