Az üzletek vasárnapi kapuját a KDNP lábacskáival úgy berúgta a kormány, hogy az csak úgy döngött. (Ha a kutyafarok „csóválódásáról” beszélünk, azt is a kutyára „kenjük”.) Ettől aztán valamennyi érintettet elfogta a pánik.
Leginkább maguk az üzletek kezdtek el pánikolni, és az ilyen esetben szokásos reakcióval válaszoltak. Az első a siránkozás volt: majd boltokat kell bezárni, alkalmazottakat utcára tenni, aztán következett a második fázis, a kiskapuk keresése. Ebben mi magyarok utolérhetetlenül tehetségesek vagyunk. Igaz, hogy a leginkább érintett nagy üzletláncok tulajdonosai a Lajtán túl laknak, de az itteni embereiket nem kell félteni. Nekem leginkább annak a cégnek a reakciója tetszett, amelyik a gordiuszi megoldást választva, az utcákat járó autóinak sofőrjeit egyéni vállalkozóvá tette, ettől a hűtőkocsik „családi boltokká” avanzsáltak, amelyekben vasárnap a „tulajdonos személyesen dolgozik”. A másik megoldás is jól indult: az élelmiszerlánc boltokat nyitott a benzinkutaknál, ahol akár éjjel-nappal nyitva lehetett volna…
Na de ettől már a kormány is pánikba esett. Rá kellett jönnie, hogy ha nem vigyázz, hülyét csinál magából, aztán egy szép vasárnapon azt veszi észre, hogy a boltok nyitva vannak, mi vásárlók pedig hússal-kenyérrel-zöldséggel megpakolt szatyrokkal rohangálunk, ahelyett, hogy a templomban ájtatoskodnánk. Olyan jogszabály-alkotási kapkodás kezdődött erre, amilyenre legutóbb csak a "gránitszilárdságú" toldozása-foldozása esetében láttunk példát.
Bevallom, engem, megszállott vasárnapi bevásárlót is elkapott a pánik. Megint úgy szóltak bele az életembe, hogy a kutya(farka) sem kérdezte meg, mit gondolok erről az egészről.