Némi korrekcióra szorul a Magyar Bálint nevével fémjelzett két Magyar polip kötet. A posztkommunista maffiaállam tökéletes, nyugodtan kijelenthetjük korszakos kórképe "csupán" a Keresztapa klienseiből rekrutálódott új tulajdonosi réteggel számol, amelynek jellemzője a vagyonok újraelosztása, mégpedig nem piaci eszközökkel, hanem politikai beavatkozással. Csillag István és Becker András azonban - remek tanulmányaikban jóhiszeműen -, mintha megfeledkezett volna arról, hogy akadnak a pénz- és tőkepiacon még "öreg rókák", azok, akik nem csak túlélték a NER alfának és omegának tekintett alapelvét - osszuk újra mások vagyonát, és gyarapítsuk belőle a magunkét -, hanem negyedszázados vállalkozói rutinjukat kihasználva százmilliárdokat síboltak ki magán- és intézményi betétesek, jóhiszemű, ugyanakkor a csábító ajánlatoknak ellenállni nem tudó ügyfelek zsebéből. Fiktív számlákkal, fiktív ügyfelekkel operálva.
És mégsem szorul korrekcióra a magyar maffiaállamot jellemző felvilág, az alvilágot államilag működtető rendszer. A súlyos visszaéléseket elkövető pénzügyi szolgáltatók egyike, egy régi motoros, szinte szimbiózisban élt a hatalom új tulajdonosi körével, letartóztatott egykori moszkvai diplomatával és a milliárdos gázszerelő-polgármester barátságával is büszkélkedett, nem törődve azzal, hogy két első osztályú futballklub működtetőiként egymás konkurenciái.
Miközben naiv kötvénytulajdonosok örökre búcsút inthetnek befektetett pénzüknek, érdemes azon elgondolkodni: létezik-e olyan kontroll, amely megálljt parancsol a felelőtlen befektetéseknek? A legnagyobb alapkezelő naiv módon kijelentette: meglepték a pénz- és tőkepiacon történt bűncselekmények. Azt azért halkan kijelentette, hogy a letartóztatott társaságok értékpapírjaiból ők egyet sem adtak el. Emberünk a piac szabályozó szerepére esküszik, és azt bizonygatja, hogy szigorúbbá váltak az ellenőrzések. A valóság ezzel szemben az, hogy önfeljelentés, illetve magáncsőd bejelentése történt. Sokan felvetik a pénzügyi felügyelet felelősségét is.
