Dzsudzsák Balázs;Európa-liga;Sevilla;Dinamo Moszkva;

Dzsudzsák
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Dzsudzsák Balázs, az utolsó mohikán

A nemzetközi futballporondon az Európa Liga nyolcaddöntőire elérkeztünk odáig, hogy már csupán egy magyar játékosért szoríthatunk. Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva nem kapott könnyű ellenfelet, hiszen a Seria A-ban csak rosszabb gólkülönbsége miatt a dobogóról egyelőre lecsúszó Napoli ellen kell kiharcolnia a továbbjutást.

Az első meccset ma este Nápolyban rendezik, ahol szükség lesz többek között a magyar válogatott játékos kreativitására is, mert az olasz klub sorozatban öt meccsen nem kapott gólt az Európa Ligában, és ez alatt mindössze egyetlen döntetlent játszott. Ez a teljesítmény pedig rekord a sorozat történelmében, amelyben négyes gól nélküli szériát is csak nyolc együttes tudott felmutatni.

Két belharc is érdekesnek tűnik a párosításban. A címvédő Sevilla a szintén spanyol Villarrealhoz látogat a mai első meccsen. Az andalúziai gárda számára nem ismeretlen, hogy az Európa Ligában honfitársakkal kell megküzdenie, hiszen tavaly, az elődöntőben a Valencián át vezetett az út a győzelemig. A bajnokságban fej-fej mellett haladnak az ötödik-hatodik helyen a sárga tengeralattjáróval. Az idei szezonban, Sevillában a hazaiak nyertek 2-1-re. A következő másfél hétben egyébként háromszor találkozik egymással a két csapat, mert jövő vasárnap ugyanebben a felállásban következik a bajnoki visszavágója. Addigra viszont már kiderül, hogy az Európa Ligában melyik együttes jut tovább.

Bár az olasz klubok a Bajnokok Ligájában nem tartoznak az esélyesek közé, a második számú európai kupasorozatban még öt klubjuk is harcban van a végső győzelemért. Sőt, az is biztos, hogy a nyolc között is lesz itáliai érdekeltség, mivel a Fiorentina a Romával csap össze. A firenzeieknek nincs szerencséjük a nemzetközi kupákban hazai ellenféllel szemben, mert eddig kétszer találkoztak olasz csapattal és mindannyiszor alulmaradtak, sőt még nyerni sem tudtak. Tavaly szintén a nyolcaddöntőben, a Juventus jelentette számukra a végállomást.

Program
Nyolcaddöntők:
Zenit (orosz)–Torino (olasz) 18.00 (Digisport 2)
Wolfsburg (német)–Internazionale (olasz) 19.00 (Digisport 1)
Dnyipro (ukrán)–Ajax (holland) 19.00
Brugge (belga)–Besiktas (török) 19.00
Fiorentina (olasz)–Roma (olasz) 21.05 (Digisport 1)
Villarreal (spanyol)–Sevilla (spanyol) 21.05 (Digisport 2)
Napoli (olasz)–Dinamo Moszkva (orosz) 21.05 (Story 4)
Everton (angol)–Dinamo Kijev (ukrán) 21.05



Kezdjük a lényeggel, ami vélhetően a világ egyik legnépszerűbb sportágának, a Formula 1-nek is rengeteg problémát okoz majd. Ugyanis a svájci bíróság után az ausztrál is igazat adott Giedo van der Gardénak abban, hogy 2015-re érvényes versenyzői szerződéssel rendelkezik a Sauber istállónál, így a kiscsapat színeiben rajthoz állhat a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.