Balog Zoltán miniszter a minap egy sajtótájékoztatón valami olyan dologról tartott előadást, ami valójában – éppen az általa jóváhagyott szótár fogalmai szerint – nem is létezik. „Szegénységről” beszélt, de ezt a fogalmat a mai Magyarország esetében nem javasolják használni. Vannak persze „rászorulók” – nem is kevesen -, de a szegény ember fogalma száműzetett a hivatali közbeszédből.
Pedig valami „szegénységellenes stratégiát” is emlegetett a miniszter, mert a statisztikai adatok szerint mintegy félmillióan élnek „elmaradottságban”. „Közösség építésre” – értsd ez alatt a szegénységcsökkentésre – 95 milliárd forintot szán a kormány a közeljövőben. Valami azért mégis csak lehet a dologban, ha erre külön programot kell kidolgozni, de nem lenne a NER kormányának tagja, ha nem tenné hozzá azonnal: a „jövedelmi rászorultság” a KSH adatai szerint csökkent. Ezt persze nem ártana azoknak is tudniuk, akik „elmaradott településrészen” tengetik az életüket és nem akarja őket az „együttműködő társadalom” elfogadni, és még „támogatásra” sem számíthatnak a többségtől…
Ezt a bizonyos szótárt a hivatali levelezés meg a belső kommunikáció számára találták ki, mondván, elég ha ők maguk értik, miről akarnak beszélni. Hogy mennyire értelmetlen ötlet volt műszavakat előírni a valóság becsomagolására, azt a legjobban maga a miniszter igazolta. Nyugodtan használta a munkatársai által „szitokszónak” minősített kifejezéseket, mert azokkal egyszerűen nem tudta volna elmondani, amit szeretett volna.