- Elképesztő energiákkal élek

- Nem hosszabbították meg a szerződését a Magyar Színházban…

- Korábban húsz évig voltam szabadúszó, aztán belefáradtam ebbe. Kértem az égieket, hogy legyen egy kis pihenőm, alkotóterepet adjanak nekem. És mit ad isten, Őze Áron fölhívott, szerződést ajánlott nekem és a férjemnek, Cserna Antalnak, a Magyar Színházba. Baromira megörültem, leszerződtem. Sokszor építettem csapatot és velük komoly alkotómunkát végeztünk. A Magyar Színházba nem sikerült beépülnöm két évad alatt. Nyomasztott, hogy nincs rám szükség. Aki beosztott színészalkat, annak jó, ha megmondják, mit csináljon. Én azonban nem ilyen vagyok. Ez nem jobb és nem rosszabb. Inkább nehezebb.

- Már a pályája elején, a Vígszínházban is kilógott a sorból. Mindig voltak saját ügyei, amelyekbe beleszeretett.

- Mindig van egy csomó saját ötletem. És már a Vígben is azt gondoltam, más nem mondhatja meg, hogy én hogyan éljek. Nekem ehhez rövid az élet.

- Nem lehetséges, hogy nem feltétlenül csak szerepeket akar eljátszani? Hanem vannak különböző ügyei. Ilyen például az értelmi- és mozgássérültekkel való foglalkozás, hiszen volt ápolónő, járt óvónőképző szakközépbe. Mintha gyakran gyógyító tevékenységet akarna folytatni a színpadról.

- Igen, például, amikor Az Ötödik Sallyt játszom, már tizennyolcadik éve, akkor azt érzem, hogy a világot rengetem meg. Egy meghasadt személyiségű nőről van szó, és az emberek az előadásról nem mennek haza üres lélekkel, gyógyulnak a darab által. Van, aki minden évben megnézi a produkciót.

- Ez azonban csak stúdiókban adható elő. Valaha ezeregyszáz embernek játszhatott a Vígszínházban.

- A tartalom nem a mennyiségtől függ. Az is rendben van, hogy a Magyar Színházban a Vadregényben eljátszom egy kisebb szerepet, az anyát, és még énekelhetek is. Szívesen alakítok akár ötmondatos szerepet is. Csak közben nyilvánvalóan keresem a világban azt a feladatot, ami valóban az enyém.

- A "Komédi Franc Ez"? például jól működő színházi szabadcsapat volt, amit ön hozott össze, és a lelke is volt a társulatnak.

- Hét évig működött. Abszolút örömszínház volt. Ezt keresem. Iszonyú energiákkal szeretek alkotni. Az első év után például Őze Áronnak azt mondtam, hogy én nem vagyok epizódszereplő, mert elképesztő energiákkal élek. És ugyanakkora energiát teszek bele egy ötmondatos szerepbe is, ugyanúgy, mint egy hatalmasba. Ez pedig le is szívja az energiáimat, elvon nagyobb feladatoktól.

- Pár mondatos szerepbe hogyan lehet ugyanannyit beleadni, mint egy nagyba?

- Úgy, hogy abba is mindent bele akarok tenni, de persze annyi meg nincs benne. A másfél hónapos próbaidőszak alatt ugyanúgy iszonyú energiákkal élek, mint hogyha én vinném a produkciót a vállamon. Ettől esetleg még rossz is, túl sok leszek.

- Ettől viszont szörnyű hullámzó lesz a pályája. Előfordul, hogy évekig nem is hallani önről, aztán felszínre kerül, majd netán megint erőteljes hullámvölgy következik.

- Ez mindenkivel így van.

- Ennyire, mint önnel, talán azért nem.

- Hát akkor meg azt mondom, hogy életképes vagyok, mert mindig vannak új ötleteim. Előfordult, hogy a csapból is én folytam.

- Volt olyan időszak, amikor az RTL Klubban még népszerű tévéműsort is vezetett…

- Akkor volt a 6:3, avagy játszd újra Tutti című film, és az Ötödik Sally bemutatója is.

- Egy bulváros tévéműsor vezetése látszólag nagyon nem illik önhöz.

- Nem tudom. Műsort sokszor vezettem, az ilyen munka gyakran rám talál, mert nagyon szeretek kommunikálni, figyelni az emberekre, meghallgatni, beszéltetni őket. De igen, látszólag hullámzó a pályám. Az életem azonban nem. Nevelem a három gyermekemet, van egy csomó társadalmi feladatom. Sok mindent akarok csinálni, mert ami eszembe jut, azzal nekem dolgom van, és meg is valósítom.

- Évek óta szervezi például a Morzsapartit. Hajléktalanokat juttat élelemhez, ruhához a Blaha Lujza téren.

- Van ez már évközben is, de eredetileg december 27-re találtam ki, hogy ami marad karácsonyról, azt hozzák el az emberek. Ezt kiírom a Facebookra. Azóta csináltam már általános iskolás diákokkal is, hogy kicsi korukban is legyenek érzékenyek, fogadják el, hogy nem vagyunk egyformán életképesek. A gyerekekkel főztünk, gyűjtöttünk ruhákat , és osztogattuk ezeket a tanárok segítségével. De 2008-ban, a Down szindrómás gyerekkel való darabom kapcsán találtam ki a Kapcsolda nevű programot. Ezt a mai napig szervezem. Ennek az a lényege, hogy egészséges fiatalok vendégül látnak fogyatékkal élőket. Ez már százegy iskolában megvalósult. Pár hónapja a Magyar Színház akadémistái is megélték, és a K2 Színházzal közösen, a Jurányi Inkubátorházban, létrejött egy olyan előadás is, amiben fogyatékkal élőkkel közösen játszottak. Gyakorlatilag az egészségesek kinyitják a kapuikat a fogyatékkal élők előtt. Sportolnak, kézműveskednek együtt, beszélgetnek, megismerik egymást. Ezek a feladatok engem nagyon felizgatnak, abszolút fontosnak tartom valamennyit.

- Fontosabbak önnek már, mint a színészet?

- Nem. Éppen az az én életemnek a rákfenéje, hogy iszonyatos energiát teszek mindenbe. De hát végül is fiatalos vagyok és temperamentumos.

- Nem aprózza így el magát?

- Dehogynem.

- Szenved ettől, vagy azt gondolja, hogy ön ilyen, és ezért rendben van így?

- Amikor nincs sikerélményem, nagyon elfáradok, de a sikerélmény, ha mennek előre a dolgok, valami rendben működik, az mindig felturbóz.

- A Magyar Színházban miért nem hosszabbították meg a szerződését?

- Az előbb már beszéltünk róla. Amikor felhívott, ön is azt mondta, fel sem tűnt , hogy ott vagyok. Jött az új igazgató, Zalán János, aki azt mondta, három darabban vagyok csak benne, és ezeket is leveszi a műsorról, szüksége van az én fizetésemre. Mondhatni, ez ilyen egyszerű. Arról még szó volt, hogy számlásként, vállalkozóként előfordulhat, hogy lesz feladatom. Egy csomó ötlettel mentem be. Tavaly is rengeteg ötletet adtam Göttinger Pál főrendezőnek, hogy velem, és amúgy a színházban, mit lehetne csinálni. Most is sok-sok ötlettel mentem be, és aztán úgy jöttem ki, hogy nyitva van előttem az ajtó. Most azon gondolkozom, hogy hogyan tovább. Ennyi pihenő idő adatott nekem.