Az amerikai filmekből mindenki ismeri az óvadék intézményét. Ennek fejében szabadlábra kerülhetnek a vádlottak – már persze, ha képesek megfizetni a kiszabott összeget. Ha pedig az óvadékos megszegi az előírásokat, akkor fejvadászok indulnak keresésére. Utóbbi kivételével sokban hasonlít az amerikaihoz a 2003 júliusa óta élő óvadék intézménye Magyarországon. Ennek értelmében a bíróság meghatározott esetekben az előzetes letartóztatást mellőzheti vagy megszüntetheti, ha az óvadék összege valószínűvé teszi, hogy a terhelt nem szökik el az eljárás alól. Bűnismétlés vagy az eljárás más módon lehetséges akadályozásának gyanúja esetén nem lehet szó óvadékról.
Az óvadék összegét a bíróság állapítja meg
A pénz letételét az érintett vagy ügyvédje indítványozhatja, mert a bíróság hivatalból nem állapíthat meg óvadékot. Az összeget a bíróság határozza meg a vádlott személyi és vagyoni körülményeire tekintettel, nincs tehát jelentősége annak, hogy a terhelt mekkora összeg kifizetésére képes vagy hajlandó. Ezért - továbbá, hogy a „felajánlott” összeg a döntésben a bíróságot ne befolyásolja -, a törvény elvileg nem teszi lehetővé, hogy az óvadék összegére a terhelt indítványt tegyen. Az óvadék letételét, illetve ennek igazolását követően az érintett azonnal szabadulhat.
A bíróság azonban az óvadék mellett lakhelyelhagyási tilalmat, valamint házi őrizetet is elrendelhet. Az természetesen nem kizárt, hogy a vádlott helyett más fizesse ki az óvadékot, a „mögöttes jogviszonynak” nincs jelentősége. Az összeggel kapcsolatban van helye fellebbezésnek is. A pénzt akkor kaphatja vissza a vádlott, ha a bíróság az előzetes letartóztatását elrendelte, kivéve, ha ő maga vonja ki magát az eljárás alól. Visszajár a pénz, ha az ügyész a nyomozást megszüntette, vagy a vádemelést elhalasztotta, illetve az eljárás jogerős befejezése után.
A kezdeményezések száma csökken
A Népszava az óvadék intézményének bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatait, statisztikáit igyekszik bemutatni, azonban nincs könnyű dolgunk. A tapasztalatokról, illetve az esetleg indokolt változtatási javaslatokról sem a Kúria, sem az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nem kívánt beszélni. Kérdéseinket az OBH a Fővárosi Törvényszékhez továbbította, onnan azonban csak jogszabály-ismertetést küldtek szerkesztőségünkbe, a törvénnyel kapcsolatban szerzett tapasztalataikról nem nyilvánítottak véleményt.
Kigyűjtötte viszont számunkra az OBH az óvadékos ügyek adatait, melyekből azonban csak a tendenciák olvashatók ki, mert a közölt ügyszámok, illetve a befizetett összegek pontosan nem vethetők össze. Ráadásul az ügyészség adatai némiképp mást tükröznek, mint a bíróságoké. Ennek oka, hogy óvadékot felajánlhat az arra jogosult már akkor is, ha az ügyben vádemelésre kerül sor, azonban erre vonatkozó információi a bíróságoknak nincsenek.
Az azonban tetten érhető, hogy míg az óvadék-kezdeményezések száma mára a kezdeti időszak töredékére esett vissza, a kiszabott összegek a sokszorosukra emelkedtek. Tíz éve országszerte 300 millió forintot állapítottak meg összesen a bíróságok, 2010-ben ez az összeg csaknem elérte a 8 milliárdot, 2011-ben a majd 8 és felet, 2013-ban pedig meghaladta a tízmilliárdot. Utóbbi esetében ez – ha átlagot számolunk, ami persze nem tükröz valós képet – fejenként csaknem 180 milliót jelent. A befizetett pénzek legnagyobb részét a vádlottak visszakapták.
Kulcsár nem tudta letenni a 23 milliárdot
Az óvadékos ügyek részletei, az azokban érintett terheltek, vádlottak neve, illetve az ügyek jellege, a feltehetően elkövetett bűncselekmények megnevezése hivatalból nem nyilvános adat, így csak elvétve kerül a sajtóba, ha valaki pénzt tesz le szabadulásáért.
Annak idején például nyilvánosságra került, hogy 2011-ben harmincmilliós óvadék letétele után szabadulhatott a pécsi egyetem vesztegetéssel gyanúsított gazdasági vezetője. A táblabíróság szóvivője akkor a döntést azzal indokolta, hogy a rendezett családi körülmények között élő férfit családi, rokoni kapcsolatain túl üzleti érdekeltségei is Pécshez kötik. Hosszabb időt töltött már előzetes letartóztatásban, így a nagy összegű óvadék kellő biztosítékot nyújt arra, hogy az eljárási cselekményeken megjelenjen.
Az intézmény bevezetése óta leteendő legmagasabb óvadékot a Hunvald-ügy első rendű vádlottjának, Gál György volt erzsébetvárosi gazdasági bizottsági elnöknek kellett volna befizetnie. Gál ügyvédje 16 milliót javasolt, de a bíróság végül százmilliót állapított meg, amit Gál nem tudott vagy nem akart letenni.
A korabeli brókerbotrány kulcsszereplője, a Bécsben elfogott Kulcsár Attila óvadékát az osztrák tartományi bíróság 2003 júliusában 88,13 millió euróban, akkori árfolyamon több mint 23 milliárd (!) forintban szabta meg, amit az 50 ezer eurós óvadékot indítványozó Kulcsár nem tudott kifizetni. A brókerügy többi tanúja – tudta meg az Index - 5-30 milliós óvadékok befizetése után szabadlábon védekezhetett. Azt a bíróság nem vizsgálhatta, hogy legális forrásból származik-e a letett óvadék.
Ugyancsak az Index írta meg korábban, hogy a Fővárosi Bíróságon a legalacsonyabb összegű óvadék 200 ezer, az akkori legmagasabb 60 millió forint volt. Utóbbit egy kétmilliárdos áfacsalással gyanúsított német állampolgár fizette be.
Ügyfél nélkül maradtak az irodák
Sokan attól tartottak, hogy az óvadék bevezetésével az amerikai mintára kiépülő magyar hitelezési infrastruktúra miatt - amely a bankinál magasabb kamatozással nyújt óvadékhiteleket – egyenesen uzsorakamatra kínálják majd szolgáltatásukat. Ez a félelem olyannyira nem volt megalapozott, hogy a - cégnyilvántartás tanúsága szerint - összesen négy óvadékügynökséget alapítottak a törvényen „felbuzduló” vállalkozók. Ezek között volt, amit végül be sem jegyeztek, a többi pedig rövid időn belül bezárt. Elsősorban önfelszámolással, illetve végrehajtási eljárás nyomán.
A legtovább az Első Óvadékiroda Kft. működött, mely jelenleg is felszámolás alatt áll, korábbi elérhetőségein már senkit nem lehet megtalálni. A cég valójában pusztán hitelközvetítéssel foglalkozott, ám a bank, mellyel üzleti kapcsolatban állt, nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzák. Korábbi vezetője, Fódi Sándor öt éve a HVG-nek úgy vélekedett, a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt mára jelentősen lecsökkent azok száma, akik élnek az óvadék lehetőségével.
Egyrészt azért, mert aki milliárdokat sikkaszt és csal, annak nem jelent problémát a bíróság által kiszabott óvadék letétele, így nem is fordul az irodához. A közép és az alsó rétegek tagjainak viszont - akikből az óvadékiroda ügyfelei kikerülhetnek - anyagilag nem telik az óvadék intézményének a kihasználására. Az óvadékiroda nem felelt az ügyfeleiért, s ha valaki eltűnt a hatóságok elől, nem volt arra módja, hogy bárkivel megkerestesse, azaz nem bízhatott meg „fejvadászokat”.