"Az utcák és iskolák beteges zsidótlanítása és kommunista- és ellenálló-mentesítése, beteges utcaátnevezése immáron a hatalom addikciójává vált." - írja Radnóti Zoltán rabbi, a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot a névadó történelmi szerepe miatt átnevezni akaró kereszténydemokrata politikai akció kapcsán blogbejegyzésében.
Sokoldalú tehetség volt
Ságvári (Spitzer) Endrét már igazán korán érdekelte a körülötte lévő világ, s különösen az, hogy miért szegény a szegény és miért gazdag a gazdag. Ennek megismerésére Budapest-Józsefváros jó terepnek bizonyul, tanítónő anyjával sokat járta a városrész nyomornegyedeit, ahol sok, igen szegény gyermek sorsát láthatta, akiknek kezébe nemhogy könyv, de betevő falat is alig jutott. A Ságvári-szülők igyekeztek fiúkat taníttatni, számára minél több olvasnivalót beszerezni. Endre igazán sikeres tanuló volt; jelesre érettségizett, s automatikusan felvételt nyert az egyetemre. Az idegen nyelvek tanulásán, a sporton és a zongorázáson kívül - mert ehhez is volt tehetsége - az írásnak szentelte szabadidejét.
Nem véletlenül írta ekkortájt: „Író akarok lenni. Csakhogy itt nem elég az akarat, erre születni kell…” Még nem érezte magát kellően érettnek az írásra, pedig több vers- és novella kísérlete, stílusgyakorlata lapult íróasztalfiókjában. „Huszadik évében már túl volt a gyermekkori, majd a szerelmes és más kamasz verseken, a tizenhat éves korában megírt szépirodalmi próbálkozásokon.” (Felesége visszaemlékezéséből.)
Részlet a nem sokkal Hitler hatalomra jutása után papírra vetett „Magad vagy” - című költeményéből:
„… Érezted-e már riasztó éjeken és az
ébrenlét óráiban mily magad
állsz az örvények felett?
Érezted-e, hogy hiába minden
könny, szárnyas beszéd s halk simogatás,
örök rejtély borítja tettedet
és egyedül maradsz?...”
Az írás, a verselés, az irodalom szeretete igazán fontos volt az ifjú számára. Kapcsolatba került jeles írókkal, s költőkkel is, így például, Tersánszky Józsi Jenővel és Rejtő Jenővel. De ekkortájt ismert meg olyan fiatalokat is, mint a későbbi jeles politikus-történész Donáth Ferenc, aki politikai érdeklődésére nagy hatással lett. Ságvári sokat olvasott. Arra törekedett, hogy olvasmányai alapján felmerülő kételkedéseit, gondolatait másokkal is megossza, szóban és írásban egyaránt. Olvasmányai sorában kivételes helyet foglaltak el a különféle hitéleti-vallástörténeti, világnézeti művek. Még a Bibliát is forgatta. Amikor mindezeket elolvasta, rádöbbent, hogy neki a körülötte lévő világ megértése, jobbítása, az emberek segítése a legfőbb szándéka; s elgondolkodott azon, hogy talán nem is írónak kellene lennie, hanem gyógyítónak, orvosnak, vagy valami ilyesminek.
A Fészek gyakori vendége
Házi könyvtárának polcain ott voltak Anatole France, Zola, Rousseau, Márai és Móricz kötetei. Ha valami igen érdekelte, azt hamar beszerezte. Rendszeres kölcsönzője a Magyarországi Szociáldemokrata Párt összes társadalompolitikai témájú kiadványának, amikből szorgalmasan jegyzetelt. Aktív tagjává vált az egyetemi életnek; klubok, egyesületek fogadták be, vezetővé is így vált például a Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Egyesületében. Fáradhatatlanul dolgozott, irodalmi készségének köszönhetően számos cikket írt, főként az egyetemi oktatás reformjával kapcsolatosan. Segédkezett a Diák Szó című lap kiadásában is. Szorgos segítője volt a szociáldemokraták hetedik kerületi szervezetének, majd a szocdem ifjúsági közösségnek. Segítette a rászorulókat élelmiszerjegyek beszerzésével, hétvégenként Pesten és környékén a kétkezi dolgozók gyermekeinek szabadidős elfoglaltságait szervezte: kirándulásokat, labdajátékokat, különféle foglalkozásokat, felolvasásokat. Rendszeres vendég volt a gödi Fészekben, vagy a Duna-kanyarban.
Szabadidejében szívesen sétálgatott, üldögélt, levegőzött a Kerepesi-temetőben. Kétségtelen, hogy hatással voltak rá a nagy történelmi elődök. Ott volt ő is is 1941 őszén koszorúval a kezében Batthyány mártír-miniszterelnök örökmécsesénél, majd Kossuth Lajos mauzóleumánál, meg Táncsics Mihály sírhalmánál a Hitler-ellenes fiatalok soraiban. Nemcsak önkény- és nyilasellenes, pacifista, humanista demonstrációk előkészítésében és lebonyolításában segédkezett, hanem olyan programoknál is, mint a „Költő és kora” címet viselő ismeretterjesztő előadássorozat, ahol a magyar függetlenségről, a népi mozgalmak erejéről hallhattak előadásokat az egyszerű emberek, ahol Csokonai, Petőfi, Ady költeményeit szólaltatják meg.
A Népszava szerzője
Ságvári szívén viselte az egyre szaporodó, a függetlenséget hirdető kulturális megmozdulásokat is.
Miután a Tompa utcai nyilasgyűlés szétverése utáni elítélését követve nem lehet jogászi állása; a fogházat, a katonai munkaszolgálatot letöltve a Népszava kiadóhivatala alkalmazta. A Népszavában az „Ifjúság Szava” - címmel indított rovatot, amelyben elsősorban a nemzeti demokratikus összefogás gondolatát kívánta megjeleníteni. Testvérének írta ekkoriban: „Tudod, az írásnak néha megvan az az előnye, hogy az ember gondolatainak határozott formát ad, sőt új ötletek jutnak eszébe a szellemi koncentráció (összpontosított figyelem) következtében. Majd megfigyelheted te is, hogyha valakinek magyarázol, vagy írsz, olyan gondolatokat is közölsz, amikre azelőtt soha nem gondoltál…”
A toll volt a kedvenc eszköze, viszont nem adta fel a szervezőmunkát sem. Ott volt 1942 március idusán a Petőfi-szobornál egybegyűlt tömegben Bajcsy-Zsilinszky Endre reformpolitikus és több száz - a Pátzay Pál tervezte és sokszorosította Petőfi-kitűzőket szívük felett viselő - békepárti magyar ember társaságában. "Kibontották a magukkal hozott feliratokat, magasba emelték a szabadságharc hőseinek képeit... a magasban háborúellenes, németellenes feliratok, Petőfi, Kossuth, Táncsics arcképei és nemzeti színű zászlók. Hangosan kiáltották azokat a követeléseket, amelyekről eleddig szűk körben, legtöbbször titokban beszéltek: 'Hozzák haza honvédeinket!', 'Le a háborúval.', 'Függetlenség, szabadság!', 'Békét! Kenyeret!', 'Egy katonát sem Hitlernek!' " (Döme-Steiner-Piroska újságíró visszaemlékezéséből) Több százan voltak 1942. májusában is, szakadó esőben a Kerepesi-temetőben, ahol végső nyughelyre kerülnek József Attila hamvai, a poéta nevét viselő emlékbizottság kezdeményezésére.
Ságvári csakhamar tekintélyre tett szert; cikkei, glosszái sorra láttak napvilágot, de ekkor már élő kapcsolatban állt egy háborúmentes, náci-fasizmus-mentes, üldözés nélküli hazát, szabadságot, békét óhajtó, az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedő honfitársaival. Rendkívül aktív kezdeményezője, szervezője lett a nemzeti ellenállásnak. Hamarosan a béke-párti Béke és Szabadság szerkesztését is rábízták, de nem csak újságcikkekkel és röplapokkal próbálta meg felnyitni a szemeket, említésre méltóak még a börtönben papírra vetett meséi. Ezekben az elnyomottak ésszel, összefogással a hatalmaskodók felett képesek győzedelmeskedni.
A jó ügy szolgája
1957-ben, Kántor Zsuzsa írtja a Kossuth Kiadó gondozásában napvilágot látott Ságvári mesekönyvről: „A ’Próba’ című mese az őserdőbe visz, ahol a bennszülöttek mérgezett nyilaival szembeforduló orvos megmutatja nekünk a bátorság nyitját: nem más, mint az igaz barátság és a jó ügy szolgálata. Az ’Óriások és törpék’ izgalmas kalandjai közepette észrevétlen is megérti a kis olvasó, hogy rólunk, róluk szól a történet s jó lesz megjegyezni tanulságát. S talán leghívebben mutatja az író szabadságszeretetét a szegény fogoly rigó, mely előtt végül a kis Jancsi megnyitja a kalitka ajtaját. Mélységes emberszeretet, derű és a szabadságba vetett hit jellemzi ezt a sok, egyszerű szóval elmondott kedves történetet. Nem találkozunk e könyvben földöntúli csodákkal sehol, de a földön termő csodákkal annál inkább: az emberi ész, szív és akarat örökké nemes és szép csodáival.”
A tehetséges, sokrétű érdeklődésű, irodalmi vénával és ügyes szervezőkészséggel megáldott fiatalember, Ságvári Endre akkor halt meg, amikor a legfájdalmasabb meghalni: az antifasiszta koalíció világméretű győzelme előtt. De életének, munkásságának, küzdelmének és halálának értelme volt, mert segített elűzni a már-már mindent beborító sötétséget. Azok között őrizzük emlékét, „akik nem voltak hajlandók részt venni a sötétség haszontalan cselekedeteiben”, az olyan kevesek közt van a helye, mint az üldözötteket, a szenvedőket, a meggyilkoltakat védelmező, a gaztettekkel szembeforduló Bonhoefferek, a Wallenbergek, a Salkaházi Sárák, a Szenes Hannák, a Gidófalvy Lajosok, a Kiss Jánosok, a Bajcsy-Zsilinszky Endrék, a Remete Lászlók, a Kálló Ferencek, a Giuseppe Girottik, stb.
Krausz Tamás történésznek igaza van: "Ságvári semmiféle sztálinista bűncselekménnyel nem hozható kapcsolatba. A náci Németország feletti győzelem hetvenedik évfordulóján végre el kellene dönteni, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz a politikához, amit Magyarország a II. világháború alatt a németekkel szövetségben folytatott. El kell döntenünk, hogy a holokausztban részt vevő csendőrt tekintjük hősnek és áldozatnak, vagy azt az embert, aki a fasizmus ellen harcolt..." A jeles Európa Parlamenti képviselő, a korábbi magyar országgyűlési alelnök, Újhelyi István gondolatai sem elhanyagolhatók: "Ságvári Endre életútja és tragikusan fiatal halála nem a sztálinizmus bűneihez, hanem a tomboló nácizmus elleni küzdelemhez köthető. Ságvári neve alatt Szegeden kiváló elmék, tisztes polgárok, országot irányító szakemberek kerültek ki az iskolapadból; a jelenlegi kormány több tagja is. Egy értékes, összetartó és büszke közösséget készül most a kormányzat megbecsteleníteni. Nem fog sikerülni! Mert nem sikerülhet. Mi nem hagyhatjuk hátra hőseinket!"
Az antifasizmus nem jobb- és baloldaliság kérdése, hanem humanista életfelfogás!
(A szerző a MEASZ alelnöke.)
