Hoppál Péter államtitkár még elsőéves óvodistaként harcolhatott a kommunizmus ellen, amikor megjelent Hernádi Miklós örökérvényű Közhelyszótára. Ebben már akkor penetráns állampárti szóvirágként közli a szerző a Nőnap szócikk alatt, hogy „a nők megbecsülése ne csak ezen az egy napon, hanem…”
Hoppál az azóta eltelt 40 évben sem szűnhetett meg harcolni a bolsevizmus ellen, míg végre kormánya visszavezette őt a sztálinista emlőkhöz. A minap ellenkező ivarú kollégájával fölfedezték a nőnapot mint olyant – mint bármit, ami Veszprémről, és a brókerbotrányról terelhet. Tudnivaló: az első híres március 8. 1857-ben volt, amikor emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. (Ha ma tennék Pesten, megkapnák: a fene a sok luvnyába, szülnének inkább gyereket vagy tenyésztenének vak komondort, azt az isztambuli mindenit!)
A közhely a személyiség elszürkülése, az elidegenedés – olvasom. Mert mitévő legyen a szerény tudású egyén…? A közhely statikussá merevíti a verbális képességeket, a tudat mélyére hat, inadekvát valóságtükrözésével meggátolja az egyén normális kapcsolatteremtését a világgal.
Hoppál Péter pedig most kijelentette: a nők megbecsülése ne csak ezen az egy napon, hanem…
