Bank;K&H;devizahitel;

- Devizahitelek - Vesztett a K&H és a KDB Bank

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla pénteki határozathirdetésén Budapesten. Emellett az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyva a Fővárosi Ítélőtábla pénteken másodfokon is elutasította a KDB Bank keresetét, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte.

A K&H per tárgya az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása volt, vagyis a banknak kellett volna bizonyítani azok tisztességességét, de nem járt sikerrel. Az ítélet rövid szóbeli indoklásában elhangzott, hogy a bank akkor sem járt el tisztességesen, amikor jogszabály tiltotta azt, hogy kamatot emeljen. Az általános szerződési feltételek átláthatóságával kapcsolatosan fontos, hogy a fogyasztó megértse az abban foglaltakat. A jogszabályi előírásra való utalás kevés, annak tartalmáról tájékoztatni kell a fogyasztót.

A szimmetria elvét pedig úgy kell értelmezni, hogy az objektív körülmények változása ugyanúgy hasson mindkét félre. A fogyasztónak nincs apparátusa arra, hogy a változásokat és annak hatásait nyomon kövesse, ezért ennél az elvnél is fontos az átláthatóság az indoklás szerint.

Elutasították a KDB Bank keresetét

Az ítélet szóbeli indoklásában a tanács elnöke kiemelte, hogy a fogyasztó - a hitel felvevője - nem tudta felmérni terheinek jövőbeli alakulását, vagyis azt, hogy milyen változás, mennyiben módosítja a díjait és költségeit. Emiatt nem voltak átláthatóak a bank szerződéses kikötései. Sérült az általános szerződési feltételekben a szimmetria elve is, ugyanis a fogyasztó javára nem érvényesültek a számára kedvező változások - tette hozzá.

Fideszes politikusok több nyilatkozatban is megpróbálták összemosni a mostani Buda-Cash-botrányt a kilencvenes évek hírhedt csalásával, a Globex-üggyel. Rogán Antal és Varga Mihály azonban nagyot tévedett: összekevertek két Gyarmati Jánost, akiknek semmi közük egymáshoz - derítette ki az Index. A Fidesz elismerte a tévedést, de nem kérnek bocsánatot.