Pár éve Krakkóban jártam, tartottam néhány előadást és együtt ebédeltem egy idősebb egyetemi tanárral. Politikáról kezdtünk beszélni és ebédpartnerem meglepve vette tudomásul, hogy egyáltalán nem lelkesedem a Fidesz-KDNP kormány törvényhozásáért és erőszakos központosító politikájáért. Egy idő után kiderült, hogy ő bizony Kaczynski-párti, vagyis az ellenzéki PiS (Jog és Igazságosság pártja) híve és az ő elvbarátainak általában tetszik, amit Orbán Viktor csinál és ahogy csinálja.
Ez a vélemény mára, gondolom, eléggé megváltozott. Mindez összefügg a magyar külpolitika Putyin-barát lépéseivel és az oroszok kelet-ukrajnai fegyveres birtokba vételének alattomos tudomásul vételével, ha nem helyeslésével. Amikor Orbán Viktor nemrég Varsóba utazott, lehet, hogy elsődleges céljának a magyar „bizonyítvány megmagyarázását” tekintette. Minden jel arra mutat, hogy ez nem sikerült neki, amiért persze a jelenlegi varsói magyar nagykövet is felelős lehet, ha nem figyelmeztette a kormányfőt a várható fogadtatásra. Ami eléggé hűvös volt, Ewa Kopacz miniszterelnök asszony például a hagyományos lengyel-magyar barátságról beszélve kiemelte 1848 és 1956 jelentőségét, mindkét évszámhoz fegyverbarátság, illetve érzelmi egyetértés kapcsolódik, mindkét esetben orosz intervenció verte le a magyar függetlenségi törekvéseket. Úgy látszik az atlanti hatalmaknak és az Európai Uniónak elkötelezett lengyel kormánypárt, a Polgári Platform jóval liberálisabb, mint azt az illiberalizmus mai bajnoka gondolná - ebből a szempontból Lengyelországban elég kicsi a különbség „jobbliberálisok” és „balliberálisok” között.
De a másik meglepetés Orbán számára a Kaczynski-párt reakciója lehetett. Kaczynskiék ugyanis az évszázados lengyel nacionalizmus jegyében még orosz-ellenesebbek, mint Donald Tusk pártja. Ha valaki túl keletiesen lejti a „pávatáncot”, kigyulladnak az összes varsói vészlámpák: ilyen politikussal nem lehet egy gyékényen árulni! Alighanem a lengyel jobboldal legnagyobb pártja (amihez képest Tuskék centristák) rájött arra, hogy aki vélt gazdasági érdekekért hajlandó olyan politikai igazodásra, mint Orbánék, teljesen megbízhatatlan szövetséges. Emiatt szaladt bele Orbán Viktor egy második lengyel pofonba.
Szokták mondani, hogy akkora a pofon, hogy „a fal adja a másikat”. Lehet, hogy ez volt a helyzet, amikor az eltökélten jobboldali lengyel lap, a Gazeta polska legutóbb arra kérte fel olvasóit, ne menjenek el Budapestre március 15-én tüntetni a „magyar függetlenség” mellett, hiszen ez a függetlenség az újabb magyar Putyin-alku miatt igencsak megkérdőjeleződött. A lengyel politika Ukrajna integritása ügyében egyértelmű és pártok felett áll, ami pedig azt a pár száz lengyel Fidesz-szimpatizánst illeti, aki lapjuk tanácsa ellenére mégis eljön Budapestre tüntetni, értesíteni kellene, hogy ezzel kizárólag a Jobbik malmára hajtják a vizet, hiszen jelenleg a Jobbik még Orbán Viktornál is hevesebben oroszpárti.
A Rzeczpospolita című varsói napilap már arról cikkez, vajon nincs-e vége a hagyományos lengyel barátságnak? Szerintem nincs, de Orbán Putyin-alkuja miatt (legalább is kormányközi szinten) sokkal kisebb hévvel fogják majd a lengyelek szeretni a keleti nagyhatalomhoz dörgölődző magyarokat.
