Péntek este, ugy nyolc óra táján, a magyar delegáció ülésterméből derült arccal, boldogan rohant ki a folyosóra egy munkapárti delegátus. — Hurráh! Minden meg van szavazva! Szombaton már záróülés. Szinte ölelgetett egy vezérkari ezredest, amikor kihozta a tárgyalóteremből a katonasziveket minden bizonnyal kellemesen csiklándozó örömhirt. Hát ebben is van valami igen jellegzetes, amelynek világosságában megmutatkozik az "egész kormánypárti delegátushad. Határtalan könnyelműséggel, orrukig sem látó gondolkodással s az ország koldusságát számításba sem vevő könnyedséggel szavazták meg ezek az urak a tavalyihoz képest százhárom millió koronával nagyobb hadügyi költségvetést s a végén örültek annak, hogy holnap már nem fogja zavarni a henyeségüket a delegációs tanácskozás.(...)