Kína;buszbaleset;operatársulat;

- Buszok zuhantak a szakadékba, 20 ember meghalt

Húsz ember, egy kínai operatársulat csaknem kétharmada életét vesztette, amikor kedden reggel autóbuszuk szakadékba zuhant Közép-Kínában - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

A baleset, amelynek 13 sérültje is van, Lincsou település területén történt. Körülményeit vizsgálják, az illetékesek egyelőre annyit közöltek, hogy a helyi operatársulat bérelte az autóbuszt. Egy héten belül ez volt a második hasonlóan súlyos közlekedési baleset Kínában. Múlt kedden az északnyugat-kínai Hszincsiang Kasgár városnál 22-en meghaltak, 38-an megsérültek, amikor egy autópályán felborult egy távolsági busz.

A legutóbbi hivatalos statisztikák szerint Kínában a tavalyi év első 10 hónapjában csaknem 426 ezer 400 közlekedési balesetben 87 ezer 218-an vesztették életüket, vagyis naponta körülbelül 300-an. Elemzők megjegyzik, hogy míg 2003-ban 24 millió autó futott a kínai utakon, addig tíz évvel később 137 millió, tavaly pedig számuk elérte a 154 milliót.