Naponta két gép közlekedik, és mindegyik tele van. Ha mégis sikerül jegyhez jutni, akkor egy helyi társaság gépe visz Baltra szigetére. A repülőtéren szinte mindent ki kellett pakolni a bőröndből, a legutolsó zoknit is átvizsgálták, nincs-e véletlenül valamilyen apró mag vagy gyümölcsdarab a poggyászban, hiszen ezeknek nem szabad bejutniuk Galápagosra. Érkezéskor pedig a kézipoggyászból kell mindent kiszedni. Visszafelé egyébként ugyanilyen kemény az ellenőrzés, ilyenkor azt vizsgálják, nem visz-e ki valamit a látogató. Ezután kell még száz dollár díjat fizetni a nemzeti parknak, és az ember máris ott áll egy kopár sziget repülőtere előtt.
Lombtalan fák és bokrok
Galápagoson a legnagyobb teknős másfél méteres, és több mint százötven éves. Nem csoda, hogy ennyi ideig élnek, végül is nem kell túl sokat idegeskedniük. Santa Cruz középső része hihetetlenül zöld és igen csapadékos. A hangulat Jurassic Park-szerű. Rengeteg hatalmas madár kering a levegőben. Gyakran látni párzó iguanákat. Ezek a furcsa ősgyíkok hidegvérűek, így nappal a szárazföldön próbálnak melegedni, és mivel picit unatkoznak, szerelmeskedéssel töltik az időt. Csak lomb nélküli fehér fák nőnek a szigeten, vörös a föld, és gyakorta madártetem hullik az égből. Ez fogad, amikor partra lépsz Seymour szigetén. Itt ugyanis az egy méter húsz centiméteres fák tetején fregattmadarak trónolnak. Tökéletesen látni őket és a tojásaikat, hiszen a fákon nincs zöld, ami eltakarhatná mindezt. Mivel a madarak szaporák, ellenségük nincs, az élelem viszont kevés, ezért sokan éhen halnak és a földre zuhannak.
A szintén lomb nélküli bokrokban oroszlánfókák bújnak meg. A tengeri emlősök százötven méterre is kijönnek a vízből, gödröt ásnak, és a bokrokban elbújnak. Az egészben az a legfantasztikusabb, hogy sem az ősgyíkok, sem a fókák, sem a fregattmadarak nem félnek az embertől. Évezredek óta háborítatlanul élnek itt, és emberek most sem laknak a szigeten, csak a kutatókat és a turistákat hozzák ide. Ezzel együtt nem tanácsos megsimogatni a kis fókát, mert óriásit tud harapni, hát még az anyja… A tarajos-tüskés iguanákat valószínűleg senki nem is szeretné simogatni.
Pláza helyett iguána
A negyvennyolc galápagosi sziget közül alig néhányon laknak, s a helybeliek vagy banánt termesztenek, vagy a turistákat istápolják. Bárkit elkísérnek pörölycápa-nézőbe, együtt is lehet úszni a ragadozókkal. A gyengébb idegzetűek úszkálhatnak fókák társaságában is. Az embert mindkét állat elviseli, egymást már kevésbé. Pláza szigetén bevásárolni ugyan nem lehet, viszont rengeteg az ősgyík. A hatalmas kaktuszoknál gyilkolják egymást az aranyszínű, tarajos iguánák. Legtöbbször a kaktusz lehulló virágán kapnak össze. Ez ugyanis a fő tápláléka a szárazföldön élőknek, bár az ősgyíkok megeszik a kaktusz belsejét is.
Bartolome, Ferdinanda és Isabella szigetén pingvinek is élnek, mert bár az Egyenlítőnél vagyunk, az áramlatok miatt a víz hideg. A galápagosi pingvin állítólag teljesen ártalmatlan, a hajóról nézve negyven centis aranyos jószág, de ha vízben találkozunk vele, azért ússzunk egy kicsit arrébb. Víz alatti és víz feletti vulkáni krátert is láthatunk Bartolome szigetén. Itt a legcsodálatosabbak a természet formálta sziklák, és az itteni tűzhányó tetejéről a legpompásabb a kilátás arra az öbölre, ahol a világhírű Tűfok-szikla is található. Látnivalóból tehát nincs hiány Galápagoson, de arra ne számítson senki, hogy esténként egymást érik az izgalmas programok. Viszont ha lemegy a nap, lehet horgászni.
A természet házhoz jön
A fürdéssel vigyázni kell a szigeteken! A tengerpart álomszép, de Santa Cruzon például minden nap esik – ez is teljesen ellentétes a szigetek többségével. A parti szakaszon azonban mintha elvágták volna, megszűnik az esőfüggöny. A helybeliek pontosan tudják, hogy a tengerparton mindig jó idő van, a belső részeken pedig szinte mindig zuhog, így megy ez már évezredek óta.
Santa Cruz szigetén két gyönyörű, fehér homokú tengerparti pihenőhelyet találunk. Amikor felkerestük az elsőt, először még nem értjük, miként lehetséges, hogy a filmbe illő csodás tengerparton mi vagyunk egyedül. Lehet, hogy a strandolás errefelé nem divat? Aztán amikor kijövünk a vízből, rádöbbenünk a véres valóságra. Azonnal megtámadnak minket a jól megtermett vérszívó legyek. Nem marad más hátra, mint a futás, magunk mögött hagyva az álomszép tengerpartot.
A galápagosi szigeteken általában nincsenek szállodák. A turisták hatalmas hajókon laknak, és úgy járják be a nemzeti park területeit. Pedig jóval kellemesebb a kevés galápagosi hotel egyikében, a csodás helyen fekvő és nagyon barátságos Finch Bayben megszállni. A szálloda egyszerre vadregényes és professzionális. A Finch Bay szálló bungalói kellemesek, a kiszolgálás pedig páratlanul jó. Santa Cruz csücskén fekszik, és csónakkal lehet ide eljutni. Az ősgyíkok errefelé az út mellett heverésznek. Közben már hozzák a koktélt, és nem hogy kirándulásra nem kell elmenni, elég az asztal mellől csattogtatni a fényképezőgépet. Az egzotikus állatok szinte házhoz jöttek. A megérkezés után szinte rögtön egy pelikán szállt le a gyönyörű úszómedencéhez, majd megjelent egy albatrosz, kacsák, és teljesen ismeretlen madarak.
A szálloda nevében a Finch (pinty) szó arra utal, hogy Charles Darwin ezeket a madarakat figyelte meg a szigeten, és ez inspirálta a híres evolúciós elméletének megírására. Nem messze van egyébként a Charles Darwin kutatóközpont, ahol a híres tudós is lakott. Ide mindenképpen érdemes ellátogatni, gyönyörű aranyszínű iguanákat, és óriási teknősöket is lehet látni, elkerítve és szabadon is. A Finch Bay Hotelbe autóval nem lehet eljutni, viszont a szálloda közeli lagúnákban ősgyíkokkal fürödhetünk, ami nem mindennapi élmény.
