Milos Zemant államfővé beiktatása óta azzal vádolják, hogy feszegeti az elnöki jogkörök határait. Már 2013 júniusában, mindössze három hónappal elnöki teendőinek megkezdése után, váratlant húzott, s saját jelöltjét, Jirí Rusnok korábbi pénzügyminisztert nevezte ki az ideiglenes kormány élére. Előtte ugyan egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel, ám utóbb kiderült, ez inkább csak színjáték volt a részéről.
Rusnok kabinetje elvérzett a parlamenti szavazási procedúrákon, s új, előrehozott választást kellett kiírni, de az ideiglenes miniszterelnök így is elmondhatta magáról, hogy a törvényhozás mindenfajta felhatalmazása nélkül több mint fél éven keresztül volt hazája miniszterelnöke. Ehhez persze Zeman furfangossága kellett, aki túljárt a parlamenti pártok eszén. Erre egészen Bohuslav Sobotka három párti, a szociáldemokraták, az Andrej Babis milliárdos gazdasági miniszter által irányított ÁNO, valamint a kereszténydemokraták alkotta koalíció felállásáig volt lehetősége, utána már nem.
Ám Zeman azóta sem ült hátra kényelmes elnöki karosszékébe, főleg a külpolitika irányításában jeleskedik. Lelkesen méltatta a nem éppen demokratikus berendezkedéséről ismert Kazahsztánban végbemenő „gazdasági csodát”, s hasonlóképpen „fényezte” Kínát amiatt, mert „felépített egy demokratikus társadalmat”. Hevesen bírálta az Oroszország elleni szankciókat, ami miatt a Washington Post a Kreml szócsövének nevezte.
Maga az elnök sem is tagadja, hogy minél nagyobb beleszólásra törekszik az ország ügyeit illetően, de rendszeresen arra hivatkozik, hogy mivel ő az első közvetlenül megválasztott cseh elnök, ezért joga is van erre. Különösképpen a külpolitikát érintő lépései keltettek komoly visszhangot, no és a Moszkvát pártoló megjegyzései.
Most azonban egyre inkább a gazdaság felé fordul a figyelme. A napokban éles bírálatot intézett, immár nem először, a Cseh Nemzeti Bank ellen, mivel szerinte a jegybank ahelyett, hogy arra törekedne, minél hamarabb vezessék be az eurót az országban fizetőeszközként, éppen ennek az ellenkezőjére törekszik. Mint mondta, a nemzeti bank monetáris tanácsába a jövőben kizárólag olyan személyeket hajlandó kinevezni, akik nem értenek egyet a jegybank jelenlegi politikájával, s nem támogatják a korona értékének alacsony szinten tartását.
A legfontosabb jogkör
Zeman ezt megteheti, ehhez az alkotmányt sem kell újraírni, hiszen az államfő egyik legfontosabb jogköre a nemzeti bank felügyelő bizottsága tagjainak kinevezése. Az elnök és a jegybank hadakozása nem új keletű. Tavaly augusztusban úgy foglalt állást, szerinte azért hoz a központi bank olyan lépéseket, amelyekkel egyre jobban kitolják az euró csehországi bevezetését, mert nem akarja elveszteni kompetenciáit az Európai Központi Bank (EKB) javára.
A jegybank 2013 novemberében jelentette be, hogy arra törekszik: a koronát az euróval szembeni 27-es szinten tartsa, ami a bejelentéssel egyidejűleg a nemzeti valuta hét százalékkal való leértékelését jelentette. A döntést azzal indokolták, hogy így kívánják megakadályozni a fenyegető deflációt. A másik érv az volt, hogy a leértékeléssel kedvezőbb helyzetbe hozhatják a cseh cégeket, hiszen jobb feltételekkel exportálhatnak, ezzel a munkahelyteremtést is elősegítik. Az államfő azonban úgy vélte, hogy amikor a múltban szintén a leértékelést választotta a jegybank, annak csak rövid távon voltak kedvező hatásai, hosszabb távon csak veszteségeket eredményezett.
Az akkori döntés megosztotta a cseh társadalmat. Zeman mellett a cseh és morva szakszervezetek vezetője, Josef Stredula is bírálta a döntést, igaz, már jóval később, tavaly nyáron. Mint mondta, a jegybank 30 ezer munkahely teremtését ígérte a leértékeléssel, „tudomásom szerint azonban egyetlen munkahelyet sem sikerült létrehozni a gyenge koronának köszönhetően. Egy cseh munkája jóval többet ér, mint az a 800 euró, amit kap érte” – vélekedett.
David Marek, a Deloitte pénzügyi tanácsadója azonban nem megalapozottak a bírálatok, s a leértékelés pénzügyi szempontból teljesen logikus döntés volt. „Itt amúgy sem csak arról van szó, hogy Csehország csatlakozni kíván-e az euróövezethez, hanem arról is, hogy az euróövezetnek szüksége van-e Prágára. Gazdasági szinten Csehország még nincs közel ahhoz, hogy bevezethesse az eurót, számos akadálya lenne ennek, például a munkaerőpiac sem elég rugalmas” – fejtette ki.
A csehek sem lelkesek
A cseh kormány sem siettetné a közös európai valuta bevezetését. Lubomír Zaorálek külügyminiszter úgy vélte, 2020 a legreálisabb dátum arra, hogy a koronát felválthassa az eurót. A cseh társadalmat sem nevezhetnénk a közös európai valuta elkötelezett hívének. Amikor Csehország 2004. május elsején kilenc másik állammal, köztük Magyarországgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz, s ezzel kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére is, az akkori kormány ennek időpontját 2010-re tette.
Ahogy azonban közeledett az időpont, úgy vélt egyre bizonytalanabbá a dátum, mígnem 2006-ban a kabinet bizonytalan időre elhalasztotta az euró bevezetését. 2007 februárjában új fejlemény történt, a pénzügyminisztérium 2012-t jelölte meg lehetséges céldátumként. Kilenc hónappal később azonban túl korainak jelölték meg ezt az időpontot. 2008 augusztusában azt közölték, 2015 lehet a „varázsév” az euróövezethez való csatlakozás tekintetében. Ugyanebben az évben azonban a nemzeti bank akkori kormányzója 2019-et emlegetett.
A válság mélyen érintette Prágát is, ezért 2009 októberében Eduard Janota akkori pénzügyi tárcavezető bejelentette: nem reális a 2015-ös dátum. Új időponttal pedig nem is állt elő.
Václav Klaus elnök 2010-ben már annyira ellenségesen viszonyult az euróövezeti csatlakozáshoz, hogy felvetette, Prágának deklarálnia kell, nem akar eurót. Petr Necas volt miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, nincs is szükség erre, hiszen senki sem kényszerítheti hazáját arra, hogy az euró előszobájának tartott ERM II. árfolyam-mechanizmus tagja legyen. Az ERM II. egyébként némiképp megköti a kormányok kezét, hiteles programot és kiszámítható gazdaságpolitikát feltételez, ami nem mindig jellemezte az utóbbi esztendők cseh kormányait.
