menekültügy;illegális bevándorlás;Koszovóiak;

Rendőrök feltartóztatott határsértőket őriznek Ásotthalom külterületén egy korábbi felvételen. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

- Tovább dagad a menekültügy: 150 határsértő Csongrádban

Százötven határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén pénteken - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Szenti Szabolcs közölte: az elfogottak közül tizenöten vallották magukat koszovóinak, a többiek főként Szíriából és Afganisztánból érkeztek. A határsértők menedékkérelmet nyújtottak be, ügyükben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el. Az elmúlt héten volt, hogy a kétszázat is meghaladta a Csongrád megyei déli részén feltartóztatott határsértők száma. Február első hetében azonban előfordult, hogy ezernél is több határsértőt fogtak el a rendőrök, akkor több mint 90 százalékuk Koszovóból érkezett.

Korábban írtuk: Míg sem a szerb, sem pedig a magyar fél nem hajlandó tárgyalni a koszovói vezetéssel a koszovói menekültekről, addig a magyar képviselők önmagukkal előszeretettel vitáznak. Budapesten parlamenti vitanapot tartottak, ahol megtudhattuk, hogy a kormányoldal szerint a menekültek betegségeket terjesztenek, emellett csalók, garázdák és potenciális terroristák, akiket haladéktalanul ki kell zárni Európából. A demokratikus ellenzék szerint a kormány szakmai javaslatok kidolgozása helyett csúsztat és félremagyaráz.

Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka szerint a most tapasztalt menekülthullámot a Fidesz hisztériakeltésre, az idegengyűlölet szítására kívánja felhasználni. Mint mondta, "amit a Fidesz előad, az a legsötétebb, legaljasabb politikai propaganda, gátlástalan manipuláció, amelynek során a valós adatokat, féligazságokon alapuló közhiedelmekkel és nyilvánvaló otromba hazugságokkal mossák össze". 

Schiffer András, az LMP vezérszónoka szerint a kormányoldal folyamatosan csúsztat, tudatosan összekeverve a menekülteket az illegális bevándorlókkal. Emlékeztetett: januárban, a Charlie Hebdo elleni párizsi merénylet után a kormányzat még a terrorizmus elleni nemzeti stratégiáról akart egyeztetni, ám az elmúlt hetekben "gátlástalanul" összekeverték a terrorizmust a bevándorlással, a bevándorlókat a menekültekkel. 

Uniós összefogás a menekültekért

Míg hazánkban napról napra erősödik a menekültellenes politikai hecckampány, addig az Európai Bizottság tagállami összefogást sürget a menekültek megmentése érdekében. Olaszországban például fokozzák a menekültügy kezelésére nyújtott támogatást, így év végéig meghosszabbítják a tavaly november elsején megkezdett, és eredetileg csak néhány hónaposra tervezett Triton tengeri mentőműveletet - jelentették be csütörtökön Brüsszelben. A művelet keretében az EU határrendészeti támogató ügynöksége, a Frontex az olasz hatóságok kérésére – 21 tagállam részvételével - segítséget nyújt ahhoz, hogy kimentsék a Földközi-tengeren lélekvesztőkön életveszélyben hánykódó, Észak-Afrikából az EU-ba igyekvő illegális bevándorlókat. Dimitrisz Avramopulosz, belügyekért és bevándorlási politikáért felelős uniós biztos kijelentette: Olaszország nincs egyedül, a menekültek befogadására irányuló uniós erőfeszítéseket javítani kell. Mint fogalmazott: "Európa nem válhat őrzött erőddé".

 

Az orosz elnök szerint bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, és arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot Borisz Nyemcov meggyilkolásának felderítésére, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást.