Semmelweis Egyetem;Kiskundorozsma;Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete;

- Megerőszakolhatták a kiskundorozsmai áldozatot

A Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete két hete eltűnt kézbesítő munkatársának meztelen holttestét találták meg a kiskundorozsmai focipálya mellett - írja a Bors. 

A lap úgy értesült: a férfinak február 10-én veszett nyoma, utoljára a munkahelyén látták. Profilja felkerült az eltűntekért létrehozott internetes oldalra is, ott különös ismertetőjeleként azt írták róla: kicsit nehezebben érthető a beszéde, bicegve jár. A férfi eltűnését a kollégái jelentették be a rendőrségen. Holttestére kedd este fél nyolckor a Kis­kun­do­rozs­mai ESK labdarúgója talált rá az edzésen a helyi műfüves focipályától néhány méterre, a bozótosban. Az áldozat torkát átvágták, a szívén is szúrt seb éktelenkedett. A holttest teljesen meztelen volt, csak egy sportcipőt hagyott a gyilkos az áldozaton.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csupán annyit erősített meg a Borsnak: aprólé­kosan feltérképezik az áldozat halála előtti napok eseményeit. A rendőrök már tudják, hogy B. Géza melyik nap utazott Szegedre. A delmagyar.hu pedig úgy értesült, hogy az áldozatot megerőszakolhatták. Igaz, ezt senki sem erősítette meg.

Elfogtak a rendőrök pénteken egy férfit, aki több lövést adott le egy bankfiókra szerda éjjel Dorogon - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.