időjárás;

FOTÓ: Thinkstock

- Rossz hír: folytatódik a borongós, esős idő

Pénteken is sok lesz a felhő, jelentéktelen csapadék csupán északon, északkeleten, valamint estétől délen fordulhat elő. Sopron környékén megélénkülhet a szél. Hajnalban nyugaton gyengén fagyhat, délután 6-11 fok várható. Reggelre foltokban pára, köd képződhet - írja az idokep.hu előrejelzésében.

Szombaton főként a déli tájakon alakulhat ki kisebb eső. Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon és helyenként északkeleten feltámad. 7-12 fokot mérhetünk délután. 

Vasárnap változóan felhős-napos, enyhe időre van kilátás, csupán helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. A szél gyakran lesz élénk, erős.

Hétfőre megnövekszik a felhőzet, eső, záporok és viharossá fokozódó szél kíséretében hidegfront érkezik, lehűlés veszi kezdetét.

A kormányzatnak ugyan már egy ideje kész a javaslata a reklámadó módosítására, amelyet hétfőn Lázár János a „békülés” jegyében az RTL-csoport régiós vezetője elé is tárhatott, és amelyet jövő héten már a parlament gazdasági bizottsága is megismerhet, de a szakmai képviselet mintha ezúttal is kimaradt volna az egyeztetésekből. Holott az öt százalékos, kiterjesztett teher komolyan veszélyeztetheti a gazdaságot.