Malév;csőd;hitel;TASZ;

- Fellebbent a fátyol a Malév-csődről

Nyilvánossá vált a Malév-csőd rendezéséről szóló dokumentum, miután jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a múlt évben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) szemben. A minisztérium most adta ki a papír alapú beszámolókat, így azok a TASZ honlapján már bárki számára hozzáférhetőek. 

A terjedelmes anyagból kiderül többek között, hogy az NFM 2011. júniusától akarta előkészíteni a hányatott sorsú légitársaság megmentését, úgy, hogy villámgyorsan új céget épít a nulláról. Az új, hiteleitől megtisztított Malév 2011 szeptembertől kezdve működhetett volna, tulajdonosa pedig részben a kínai Hainan légitársaság mögött álló csoport, részben a Demján Sándor nevével fémjelzett Euroinvest lett volna. Egy 2011 márciusára keltezett szigorúan bizalmas összefoglaló szerint az Európai Bizottság kamatok nélkül 366,5 millió euróra tette azt a hitelösszeget, amelyet a magyar állam 2007 óta jogellenesen nyújtott a Malévnak. Ezt a cég képtelen volt visszafizetni, ezért működése nem volt fenntartható – idézi a HVG. Hozzáférhetővé vált az a dokumentum is, melyet a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper és az NFM között létrejött jogi tanácsadásra vonatkozó szerződés alapján készítettek el a „nemzeti légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséről”.

A Paks 2-ről szóló orosz-magyar megállapodás ellentétes volt az aláíráskor hatályos magyar törvényi szabályozással.