emberölés;Kiskundorozsma;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Brutális gyilkosság Kiskundorozsmán

Egy férfi holttestét találták meg kedden este Kiskundorozsmán, egy sportpálya melletti füves területen. Az áldozaton csak egy cipő volt. Elvágták a torkát és szíven szúrták - írta a delmagyar.hu.

A portál beszámolója szerint a férfi holtteste legalább 2 napja lehetett a focipálya mellett. A férfit hason fekve, teljesen meztelenül találták meg, csak a cipője volt rajta. Brutálisan végeztek vele: elvágták a torkát és volt egy döfésnyom a szívtájékán is.

A delmagyar.hu úgy tudja, hogy kedden este edzést tartottak a dorozsmai focipályán, amikor a labdát az egyik játékos kirúgta a pályáról. Amikor utánament, akkor találta meg a holttestet. A csapat edzője hívta a rendőröket. 

Szenti Szabolcs a helyszínen elmondta, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a helyszíni szemléhez a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet központi szemlebizottságának közreműködését is kérte. Megállapították, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett. A rendőrség emberölés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A sportpálya melletti területet délelőtt a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola hallgatói csatárláncban, lépésről-lépésre átvizsgálták bizonyítékok után kutatva – tapasztalta az MTI tudósítója.

Szegeden van a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet helyszínelő busza is. A jármű - a rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint - zárt internet kapcsolattal rendelkezik, ami lehetővé teszi a bűncselekmények helyszínén rögzített ujj- és tenyérnyom azonnali továbbítását is, így az igazságügyi szakértő néhány perc alatt képes ellenőrizni, hogy szerepel-e az adatbázisban. 

A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet központi szemlebizottságának helyszínelő busza Szeged-Kiskundorozsmán a Vásártér soron, ahol 2015. február 24-én este megtalálták egy 37 éves budapesti férfi holttestét. A férfi a helyszíni szemle szerint gyilkosság áldozata lett. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet központi szemlebizottságának helyszínelő busza Szeged-Kiskundorozsmán a Vásártér soron, ahol 2015. február 24-én este megtalálták egy 37 éves budapesti férfi holttestét. A férfi a helyszíni szemle szerint gyilkosság áldozata lett. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Megindult a forgalom a halálos baleset miatt korábban lezárt 53-es úton Solt és Dunatetétlen között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerda délelőtt.