DK;

- DK: a fővárosban is összedőlt az Orbán-Matolcsy-gazdaságpolitika

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Budapesten is összedőlt az "Orbán-Matolcsy-gazdaságpolitika", ezt jelzi a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadni tervezett idei költségvetése.

Erről Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője beszélt a testület ülése előtti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, pártja nem támogatja a büdzsét, amelyből kiderül, hogy "kipukkadt a rezsihazugság". Ezt támasztja alá szerinte, hogy míg a közműszolgáltatók korábban osztalékot fizettek az önkormányzatnak, addig most a közgyűlésnek kell támogatnia a cégeket. Példaként említette, hogy az önkormányzatnak a kéményseprést végző cégnek egymilliárd forintot, a szennyvízzel foglalkozó vállalatnak pedig 740 millió forintot kell előteremtenie, a Főtáv pedig 16-18 milliárd forintos állami segítségre szorul. 

Gy. Németh Erzsébet megoldatlannak nevezte a BKV finanszírozását is, ráadásul szerinte új fejlesztésre egyáltalán nem költ idén Budapest.  

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Tarlós István főpolgármester már 1,5 milliárd forint sorsáról dönthet egy személyben, és ebből saját pénzügyi kerete 300 millió forint. Összehasonlításképpen megjegyezte, Demszky Gábor esetében az utóbbi összeg 50 millió forint volt 2009-ben.

Gy. Németh Erzsébet emellett közölte, kérdéssel fordult Tarlós Istvánhoz, amiért a főváros tulajdonában álló Fiumei úti temetőben álló obeliszken alkotmánysértő módon ellenforradalomként szerepel az 1956-os szabadságharc és forradalom. Az ellenzéki politikus arra vár választ, hogy a fővárostól ki és miként egyeztetett erről az orosz féllel.

Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlés idei költségvetésében elismeri, hogy Budapest "pórázon rángatott", pénzügyi önállósággal nem rendelkező városként működik.