hulladék;kézilabda Bajnokok Ligája;MKB-MVM Veszprém;Mol-Pick Szeged;Flensburg-Handewittet;

- A Veszprémre könnyebb, a Szegedre nehezebb feladat vár

Az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Riojával, a MOL-Pick Szeged pedig a német Rhein-Neckar Löwennel csap össze a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, derült ki a tegnapi, bécsi sorsoláson.

A csoportelső Veszprém - amely az előző idényben bejutott a négyes döntőbe- egy másik csoportból érkező negyedikkel kerülhetett össze, így kaphatta volna akár a címvédő német Flensburg-Handewittet vagy a dán Aalborg együttesét is. Ennek tükrében a spanyol La Rioja a legkedvezőbb ellenfélnek számít.

A nyolcaddöntő párosításai
La Rioja- Veszprém
Löwen-Szeged
Montpellier-Kielce
Aalborg-Barcelona
Flensburg- Kiel
Dunkerque-PSG
Wisla Plock-Vardar Szkopje
Zagreb-Kolding

„A Bajnokok Ligájának ebben a szakaszában már nincs könnyű ellenfél, ugyanakkor örülök, hogy a La Rioja lett az ellenfelünk, hiszen szívesen utazom majd Spanyolországba mérkőzést játszani. Jelenleg két fontos játékosuk is sérült, ezért nem tudták a legjobb formájukat hozni mostanában, kérdéses, hogy az ellenünk való találkozóig felépülnek-e. Nem szabad átnéznünk felettük, és már következő ellenfélen gondolkozni. Maximális összpontosításra lesz szükség, hiszen biztosan felpörögnek majd a nyolcaddöntőkre”- nyilatkozta a klub honlapján Carlos Ortega, a Veszprém spanyol vezetőedzője.

A tavaly EHF Kupa-győztes Szeged második volt csoportjában, neki egy másik csoportbeli harmadik jöhetett ellenfélnek. A Fortuna nem volt kegyes a szegediekkel, és a legnehezebb ellenfelet, a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent kapták. A Tisza-partiak még a horvát RK Zagrebbel vagy a lengyel Wisla Plockkal találkozhattak volna.

„Ez van, ezt kell elfogadnunk, hogy a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk meg a legjobb 16 között. Fontos lesz az idegenbeli találkozó, mert a Löwen otthon igazán veszélyes. Ha egy jó játékkal sikerül előrukkolnunk, akkor a szegedi visszavágón a fantasztikus hangulatot teremtő szegedi szurkolókkal kiharcolhatjuk a továbbjutást”- fogalmazott a Szeged honlapján Juan Carlos Pastor vezetőedző.

Izgalmas találkozónak ígérkezik a tavalyi döntő „visszavágója”, a címvédő Flensburg a THW Kiellel csap össze, vagyis a 2014-es Final Four résztvevői közül egy egészen biztosan hiányozik majd a végjátékból. A Nagy Kornéllal felálló Dunkerque francia házirangadót vív a PSG-vel - ahonnan Császár Gábor éppen a múlt héten távozott.

Az első mérkőzéseket március 11-15., a visszavágókat március 18-22. között rendezik. A kiemelés alapján mindkét magyar csapat otthon játszhat a második összecsapáson.

Veszprém    La Rioja

300 Lőtt gól 305

262 Kapott gól 305

+38 Gólkülönbség 0

18 A csoportban szerzett pont 9

Ilic (67) Legjobb góllövő Garcia (46)

Szeged    Löwen

276 Lőtt gól 302

264 Kapott gól 282

+12 Gólkülönbség +20

13 A csoportban szerzett pont 12

Balogh Zs. (56) Legjobb góllövő Gensheimer (45)

Ma zárul a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első köre, ahol a jó formában lévő Arsenal a Monacót látja vendégül, míg a spanyol bajnok, tavaly BL-döntős Atlético Madrid a Bundesligában vergődő Leverkusenhez látogat.