Hirdetések;EU;menekültek;Koszovó;

- Vissza Koszovóba

Az Európai Unió országai kedden megkezdik azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit - erősítette meg a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának hétfőn a koszovói belügyminisztérium.

A Szabad Európa Rádió internetes oldalán olvasható beszámoló szerint kedden 80 koszovóit szállítanak repülőgéppel Pristinába az EU különböző tagországaiból.

A pristinai belügyminisztérium azt is közölte, hogy a visszatérők nem vehetnek részt a kormány visszaintegrálási programjában, mert az csak azokra vonatkozik, akik 2010. július 28. előtt hagyták el az országot. Ennek ellenére a hatóságok azt ígérik, hogy a sürgős esetekben orvosi ellátást és a visszatérők lakhelyükre való szállítását is vállalják. Emellett a szakképesítésben és az álláskeresésben is segítséget nyújtanak.

Koszovót ősz óta több tízezren hagyták el, hogy az Európai Unió országaiban - főleg Ausztriában és Németországban - próbáljanak szerencsét. A koszovóiak többsége illegálisan jutott az EU országaiba - köztük Magyarországra -, ahol menedékért folyamodott, mivel azonban a legtöbb uniós állam biztonságos származási országnak tartja Koszovót, a kérelmeket elutasították.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter pénteken Pristinában jelentette be, hogy kéthetente, vagy - szükség esetén - gyakrabban charter repülőgéppel fogják hazaszállítani Ausztriából az elutasított menedékkérelemmel rendelkező koszovóiakat.
Az osztrák, a magyar és a szerb belügyminiszter a múlt héten Belgrádban a koszovóiak szárazföldön történő hazaszállításáról is tárgyalt.

Engedély nélküli tüntetés miatt öt év szigorított börtönre ítélte egy kairói bíróság hétfőn a 2011-ben kezdődött egyiptomi forradalom egyik jelképes alakját, Aláa Abdel-Fattáh neves aktivistát.