Reflex;devizahitel;április;elszámolás;

Illusztráció/Thinkstock

- Levelet kapunk! - Április végéig érkezik a devizahitel-elszámolás

A kereskedelmi bankok március elejétől április végéig küldik ki a devizahiteles ügyfeleknek az elszámolásokról a leveleiket, a devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötődő élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérő tartalmú levelet kapnak - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetőinek csütörtöki háttér tájékoztatóján.

Windisch László, a jegybank alelnöke elmondta: az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élő, illetve megszűnt fogyasztói hitel- és lízingszerződést érint, ebből 1,7 millió a forintalapú, 700 ezer a devizás szerződés.

Az alelnök elmondta: az ügyfeleknek addig semmit nem kell tenniük, amíg meg nem kapják a banki elszámolásokról szóló leveleket. Ha gondjuk van, illetve nem értenek egyet az elszámolással, akkor a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül panasszal élhetnek a bankjuknál - mondta Windisch László.

A Demokratikus Koalíció szerint mind politikailag, mind történelmileg elfogadhatatlan, hogy az orbáni hatalom saját állampolgáraitól is megtagadja az európai jogokat és értékeket - írja a párt emberi jogi munkacsoportjának vezetője. A közlemény a Human Rights Watch nemzetközi jogvédőcsoport szerdai jelentésre hivatkozik.